~ Kasztok ~
Vízidomárok
A legendák szerint a Hold és az Óceán volt az első vízidomár. A Hold adja a vízidomároknak az erőt, az Óceán az életet. A vízidomárok este és teliholdkor a legerősebbek, napközben és holdfogyatkozáskor a leggyengébbek. A vízidomárok tolják és húzzák a vizet, így irányítva azt, a chijük a csuklóban gyűlik össze.
A vízidomítás alapja a Tai Chi, az ellenfelük ellen fordítják saját erejüket. A vizet minden halmazállapotában képesek idomítani: folyékonyan, jég és hó, vagy éppen gőz formájában, valamint tudják idomítani a vizet tartalmazó anyagokat is, illetve bármilyen folyadékot. Számtalan módon képesek megformálni, akár ostorkén használni, vagy éppen hullámot létrehozni, jégfalat emelni, illetve a víz halmazállapotát is megváltoztathatják.
GYÓGYÍTÁS: A vízidomárok között vannak gyógyítók, akik a vizet a sérült chi központjába juttatják és így gyógyítanak.
MOCSÁRIDOMÍTÁS: A mocsáridomárok az indákban és növényekben lévő vizet idomítják, ezáltal képesek mozgatni azokat.
VÉRIDOMÍTÁS: A véridomárok a bármely élőlényben fellelhető folyadékot mozgatják. Az izmait, az ereit és minden porcikáját mozgásra kényszerítik, ahol fellelhető a víz valamely formája a testben. A véridomítást csak a legerősebb vízidomároknak sikerül elsajátítania. Ezentúl persze képesek úgy is idomítani vért, hogy az nem az ellenfél testében van. Például egy nyílt sebből nyert vért képesek úgy formázni, ahogy a vizet.
Földidomárok
A régi tanítások szerint a borzvakondok voltak az első földidomárok. A földidomítás a nyers erőt jelképezi, kemény mozdulatokkal teli idomítási forma. Mozgásuk a Kung Fu Hung Gar-on alapszik. A földidomárok mindent képesek mozgatni, ami a föld eleméhez tartozik, akár sziklákat, akár földréteget, vagy iszapot, az erejüktől és képzettségüktől függően.
Bizonyos formában képesek megváltoztatni a föld szerkezetét is, a kemény sziklákból laza szerkezetű homokot létrehozni, vagy fordítva. Tudják manipulálni a föld kinézetét, bármilyen alakúra képesek átformálni azt. A jól képzett földidomárok képesek akár futni is a föld-, és sziklafalakon, vagy akár egész hegyeket megmozgatni.
HOMOKIDOMÍTÁS: Mivel a homok sok ezernyi kavicsból áll, a földidomárok képesek idomítani. Homokvihart keltenek, és a homokkal harcolnak. Sivatagokban élő földidomárok csak homokot idomítanak, másféle föld nem áll rendelkezésükre.
KRISTÁLYIDOMÁR: A kristályidomárok a természetben fellelhető kristályokat, drága köveket képesek formálni. Mivel ezek ritkák, általában tartanak is maguknál néhányat. Csak a jól képzett földidomárok képesek elsajátítani ezt az idomítási módot.
FÉMIDOMÍTÁS: A legerősebb földidomárok képesek idomítani a fémet. Meghajlítják, átformálják, és a magasba emelik. A fém egy része a föld eleméből készül, ezért tudják idomítani.
Tűzidomárok
Úgy tartják, hogy az első tűzidomárok a sárkányok voltak. A sárkányoktól tanulták meg az eredeti tűzidomár mesterek a tűzidomítást, az idomítás hagyományait őrző törzs, a Napharcosok. A tűzidomárok nappal, napfényben a legerősebbek, míg éjszaka a leggyengébbek, napfogyatkozáskor pedig semmi erejük nincs. A tűzidomárok chije a gyomorban gyűlik össze és a végtagokban válik tűzzé. A tűzidomítás alapja a düh, a szenvedély és az erős érzelmek, amik adják a tűzidomár erejét. A tűzidomárok a saját Chijűkbőlt teremtik a tüzet, a Nap energiájára van szükségük. Mozgásuk a Northern Shaolin Kung Fun alapszik.
A tűz veszélyes fegyver, azonban akik elég erős idomárok és nem félnek tőle, pusztító fegyverként képesek használni. A tűzidomításnak az alapjait kell tökéletesen elsajátítani, türelmesen kell tanulni, különben nem képes továbbfejleszteni tudását. A tüzet rengeteg módon képesek idomítani az erős idomárok, képesek tűzgolyókat lőni, a lángot ostorként használni, akár a tűzzel tudnak repülni és a legerősebbek a vulkánoknak parancsolni.
KÉK TŰZ IDOMÍTÁSA: A kék tűz létrehozásához az idomárnak nagyobb fizikai erőre van szüksége és több energiát kell használnia. A tűz színe azért válik kékké, mert a levegő körülötte sokkal melegebb, mint a vörösen idomított tűzé. A kék tűz sokkal hatékonyabb, erősebb, mint a vörös.
ROBBANTÁS: Van olyan tűzidomár, aki képes akár robbantást is előidézni. Nagyon veszélyes idomítási forma, mind az idomárra, mind az ellenségre. A tűzidomár nem teremt lángot, energiáit egy pontba koncentrálja és nagy pontossággal robbant.
VILLÁMIDOMÍTÁS: A villámidomítást tartják a leghatékonyabb tűzidomítási formának, de csak a legerősebb mesterek képesek idomítani a "hidegvérű tüzet". A tűzidomár csak akkor képes villámot előállítani, ha a lelke és a teste teljes összhangban van.
Légidomárok
Az első levegőidomároknak a repülő bölényeket tekintik, a szerzetesek, akik megtanulták a bölényektől az idomítást, tiszteletükre tetováltatták magukra a nyilakat. A levegő eleme a szabadság, a levegőidomár a szellemi megvilágosodásra törekszik. Eltérően más idomításoktól, a levegőidomítás szint csak védekező idomítási forma, magát az idomítást a kitérő, gyors mozdulatok jellemzik, megpróbálnak úgy harcolni, hogy az ellenfél ne tudjon hozzájuk érni, mozgásuk a Ba Gua-n alapszik. A levegőidomárok csak önvédelemből támadnak, chi központjuk a has.
A levegőidomítás gyors, kitérő mozdulatokra épül, képesek idomítani a levegőt minden formán, testüket és tárgyakat könnyen a levegő képesek emelni légáramlatok segítségével. Az erősebb idomárok hurrikánokat is képesek irányítani.
Kivételesek
Ők olyan idomárok, akik teljesen egyedi idomítási képességgel születtek. A sorozatban ilyen volt például a robbanóember.
Képességeik, mozdulataik a legváltozatosabb harcművészetekből meríthetnek, hiszen nincsenek kötött stílus jegyek, egyediségükből adódóan. Születésük magyarázható a népek keveredésével, de sokszor születik nem idomár párnak is Kivételes gyermeke, felmenői miatt.
Chi blokkolók
A chi blokkolók Ty Lee mozdulatait fejlesztették tovább. Ty Lee képes volt néhány ütéssel blokkolni a chi áramlását, ezáltal képtelenné tette ellenfeleit az idomításra. A technika lényege, hogy a blokkoláshoz gyors ütéseket és nyomásokat kell mérni az ellenfél csakráinál, ezáltal blokkolva az ott keringő chi tovább folyását. A gyors mozdulatokat egy felkészületlen idomár képtelen hárítani, így akár több órára is elveszítheti idomítási képességeit.
A chi blokkolók azonban nem csupán ezzel veszik fel a harcot, hanem Sato Hiroshi által, a Jövőipara gyárban létrehozott eszközökkel is, mint például az elektromos kesztyű.
Ősök
Az ősök egy általunk kitalált kaszt, így senki ne keresse őket a sorozatban!
Ők olyan magas chivel rendelkező emberek, akik nem valamely elemet képesek uralni, hanem a szellemvilággal teremtenek kapcsolatot, ez által megkönnyítve az avatár dolgát. Az első ősök az oroszlánteknősöktől tanultak. A levegőidomárokhoz hasonlóan szerzetesi rendekben élnek, minden nemzetnél megtalálható egy-egy kolostoruk, ahová bárki betérhet, ha problémája van.
A legerősebb ősök nem csupán arra képesek, hogy átkeljenek a szellemvilágba, hanem energia formájában materializálni tudják a chit, és idomítják is azt. Chi központjuk a harmadik szem csakránál található, az idomításhoz pedig transzállapotba esnek, mozdulataik a Tai Chi Chuan Sūn Shì stílusán alapszik.
Emberek
Persze minden karakter ember, azonban ez a kaszt azokat jelöli, akik nem idomárok, vagy chi blokkolók. Ilyen például a sorozatban Sokka, vagy Suki.
Ez azonban nem jelenti, hogy a karakternek nem lehet különleges képessége. Itt megkötés csupán annyi, hogy a játék világába illeszkedjen. Tehát lehet harcos, aki valamilyen fegyverre, vagy harcstílusra specializálódott, vagy éppen egy különleges képességgel megáldott ember, aki mondjuk a jövőbe lát, de akár egyszerű falusi, vagy üzletember.