Vízidomárok éjszajája

Napok teltek el mióta megküzdöttem gyufafejjel, és a sérülésem, amit tőle szereztem szépen gyógyulgatott. Örültem neki, hogy gyorsan eltűnik, de még mindig ott volt a nyoma, egy kisebb lila foltocska személyében. Aminek a legjobban örültem, hogy tapasztalat nélkül megnyertem a legelső küzdelmemet. Bár még mindig nem nagyon tudom az igazi okát annak, hogy miért is történt valójában... de nem baj... megmutattam neki, hogy nem a legjobb dolog egy ismeretlenbe belekötni.
A tengeren csónakáztam, vízidomítással hajtottam a csónakomat, lusta voltam az evezéshez. Már nem is tudom, hogy mióta utazgatok pontosan. Abban viszont teljes mértékben biztos voltam, hogy már egy jó ideje. Hiányzott az Északi Sark, az Apám és a barátaim, de nem térhetek vissza míg meg nem ismerem a többi kultúrát. Ez volt az egyetlen egy dolog volt, ami hajtott.. a kíváncsiság. Arra is kíváncsi voltam, hogy vajon mi lehet otthon, de mivel levelező madaram nem tudtam tartani apámmal a kapcsolatot pedig jó lenne. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy majd ha olyan helyre kerülök ahol lehet ilyesmit venni vagy befogni egyet megteszem.
Egy szigetet pillantottam meg. A gyomrom már pár órája morgott, pufogott, hogy táplálék kell neki, de sajnos a csónakban található összes táplálékot feléltem már ezért úgy döntöttem, hogy kikötök a kis szigeten és keresek valami élelmet. A kikötés könnyedén ment, nem volt semmi sem, ami akadályozhatott volna. Könnyedén kipattantam a csónakból és felfedezőútra indultam. Ahogy jártam a szigetet gyönyörködtem a természet adta csodákban. Örültem neki, hogy annak ellenére, hogy fejlődik a világ még vannak ilyen szép és érintetlen területek. Sajnos a kajagyűjtő hadjáratom során nem találtam semmi húst vagy valami arra hasonlító dolgot ezért csak gyümölcsöket ettem majd a csónakomat is telepakoltam velük és folytattam az utazásomat. Nem éreztem magam fáradtnak ezért csak hajtottam a csónakot és hajtottam egészen addig míg be nem sötétedett. A sötétséggel együtt rám tört az álmosság is, de most úgy döntöttem, hogy nem alszok hanem egész este megyek. Sajnos az elhatározás csak egy dolog. A szemeim leragadtak én pedig eldőltem a csónakomban. A botomat öleltem mert ez volt az egyetlen dolog nálam, ami apámra emlékeztetett........
Nem tudom, hogy mennyi ideig aludhattam, semmit sem tudtam azt viszont igen, hogy valami furcsa, szimatoló hangot hallottam és egy kellemes női hangot majd éreztem, hogy valaki megsimogat és mondja, hogy keljek fel. Szemeimet résnyire nyitottam és megnéztem ki lehet az. Anyámat láttam magam előtt. A szemeim egyből kipattantak, a botom segítségével ellöktem magam a csónaktól és a vízbe landoltam ahonnan egy egyszerű idomítási módszerrel egy vízoszlop segítségével kiemelkedtem.
- Hiszen Te meghaltál! - mondtam majd a biztonság kedvéért megdörzsöltem lélektükreimet és körbenéztem, illetve ismét szemügyre vettem az illetőt akit az anyámnak hittem.
- Mi a fészkes fene ez? - mutattam a parton álló leopárdra – s Mi a fene az? - mutattam rá a pro-hajlító csarnokra. -S Te ki a fene vagy?! És Hol vagyok? – kérdezősködtem magamból kikelve. Mikor rájöttem, hogy lehetséges, hogy egy kicsit bunkó voltam a vízoszlop mozgatásával a partra érkeztem.
- Bocsáss meg az udvariatlanságomért létra néni... A nevem Jirou. - mutatkoztam be majd felnéztem a hozzám képest óriás nőre. Korom ellenére elég alacsony voltam, de nem zavart, így voltam boldog. Körbenéztem és tátva maradt a szám. Megláttam Aang avatar emlékoszlopát és a nagy várost.
- Mond... ez lenne a Köztársaság város amit még annak idején Aang avatar alapított? - tetem fel egy újabb kérdést, de ezt már normális hangnemben majd odaléptem a leopárdhoz és farkasszemet néztem vele.

A nagy macskaféleség kicsit durván viselkedett miután farkasszemet akartam vele nézni, ezért inkább elhátráltam. Ránéztem az idegen nőszemélyre, aki mintha egy kicsit lesokkolt állapotba került volna. Nem értettem, hogy mi történhetett. Szerintem semmi olyasmit nem mondtam, amivel megbánthattam volna. Odabattyogtam hozzá. Azonban mielőtt megszólalhattam volna feltűnt még egy alak. Nagyon megijedtem tőle. Nem tudom miért, de mikor közelebb ért valahonnan ismerősnek tűnt a férfi, mintha már láttam volna valahol... csak tudnám, hogy hol. Nem voltam eddig olyan sok helyen... tehát... nem tudom....
Az idegen elkezdte simogatni a nagymacskát, aki elkezdett rá morogni meg minden és majdnem neki ugrott, de a hölgyemény időben elkapta az állat irányítására szolgáló kötelet vagy mit. Kár pedig kíváncsi lettem volna, hogy mit kezd a férfi a nagy testű állattal. A nő elkezdett magyarázni valamit, de az új idegen annyira lefoglalt, hogy csak a felét hallottam mint például azt, hogy nem olyan öreg... ~Akkor ez volt a baja...~ gondoltam majd néztem ahogyan a nő az állatához megy és azt mondja neki, hogy mama.
- Már elnézést, de ha nem olyan öreg akkor miért mamázza magát? - kérdeztem értetlenkedve. Sajnos ébredés után kicsit értetlen vagyok és nem látok át pár dolgot, na meg persze szeretek viccelődni. S mint kiderült jól tippeltem a Köztársaság városban vagyok... csak tudnám miféleképpen is jutottam ide.
A nő elbóbiskolt és az állatkájához bújt... Én addig még jobban megvizsgáltam mindkettőt és a nő tényleg nem tűnt öregnek. Kicsit el is vörösödtem, de attól függetlenül magasabb volt mint én! A férfi meg mintha valami hatása alatt állt volna nem is olyan rég vagy nem is tudom...
- Az én nevem Jirou... Az Északi Víz törzséből származom... vízidomár vagyok és apám küldött el világot látni... csak az a baj, hogy nem tudom hogyan kerültem ide... én a Tűz országába akartam eljutni. - mondtam egy kicsit szégyenlősen majd kikötöttem a csónakomat, hogy az ár nehogy elvigye. Kerestem magamnak valami melegebb öltözéket mert egy kicsit fáztam, de nem találtam a kabátomat, amit még az otthonomból hoztam.. valószínűleg amikor elaludtam a kieshetett a csónakomból, ráadásul a gyümölcseim is eltűntek... szóval fáztam is meg éhes is voltam... na meg persze egy kicsit fáradt is voltam.
- Nos, mivel életemben először vagyok itt és nem ismerem a járást megkérhetlek benneteket, hogy kísérjetek el valami fogadóba, ahol melegebb van mint itt, illetve lehet kapni ételt. Persze ha nem jelentek számotokra terhet. - kértem meg őket miközben a tarkómat vakargattam. Szégyelltem magam, de nem tudtam ellene mit csinálni. Tényleg nem voltam még itt és nem is hallottam sok dolgot erről a városról..
- Egyébként Te ismerős vagy nekem.... - böktem botommal a férfi felé egy széles vigyorral az arcomon. Kedvem lett volna poénkodni, de míg meg nem ismerem Őket jobban nem tehetem meg mert a végén még itt hagynak egyedül és akkor jajj nekem, mert... nem tudom mi lesz velem akkor.
A nyílt víz felé pillantottam és lehunytam szemeimet. Anyám és Apám arca jelent meg előttem. Egy könnycsepp csusszant ki zárt szemem alól és vágott neki az arcomnak. Azonban nem engedtem neki, hogy az államig lecsurogjon. Egy egyszerű mozdulattal elpárologtattam az arcomról. Hiányoztak a szüleim, de nem tehettem ez ellen már semmit. Valószínűleg ez volt a céljuk... hogy új életet kezdjek egy fejlettebb földrészen...