Táncos cirkusz

Ideiglenes szállásomon voltam, amit még anno Zeller bá ajánlott. Nem volt valami nagy durranás, de nem is baj mert nem sok pénzem volt. S ennek nem nagyon örültem mert ha most itt mindent elköltök akkor nem marad egy büdös vasam se a többi nemzetnél való megszállásra. Ráadásul nemrég jöttem rá, hogy túl sok időt töltöttem itt Köztársaság városban. Tovább kellett volna állnom, de semmi ötletem nem volt, hogy hova is kéne menni innen.
A táskámhoz siettem amiből előbányásztam egy régi, ütött kopott térképet és megnéztem, hogy mi lenne a legjobb megközelítés szempontjából. Sokat gondolkoztam és néztem a térképet amikor úgy döntöttem, hogy meglátogatom a Föld királyságát. Hallottam már róla sok mindent. Főleg a szép tájakat mesélte, illetve a finom italokat. Ezekről egyből eszembe jutott jó barátom, Zeller bá. Széles mosoly kíséretében vettem elő egy papírt és egy tollat. Levelet írtam neki, hogy nincs e kedve eljönni velem majd felhoztam a két dolgot aminek hallattára biztos, hogy eljön.
Miután késznek nyilvánítottam a levelet elküldtem és elkezdtem összekészülődni, ugyanis mivel Zeller bával óhajtok menni nem csónakkal utazom hanem vonattal vagy mi a fene is volt az pontosan. A táskámat a jobb vállamra akasztottam a botomat pedig a bal kezembe fogtam és kiléptem az ajtón. Még utoljára visszapillantottam a szobára. Jó szolgálatot nyújtott ittlétem alatt. S az is lehet hogy nem utoljára jártam itt. Nagyon megtetszett a város és sok jó embert ismertem meg akik idomárok és itt élnek...
Gyors léptekkel indultam meg a vasútállomás felé, ugyanis a vonatom nemsokára útnak indult és ezt nem szabad lekésnem, ugyanis azt mondtam Zeller bának, hogy ezzel megyünk és ha ezt lekésem szegénykém egyedül megy. A következő meg jóval később indul... már szinte futottam és szlalomoztam az emberek, illetve a modern tudomány találmányai közt amikor megpillantottam a nagy monstrumokat. Nagy kő esett le a szívemről mert a négyes vágányról még nem indult el a vonatom. Szétnéztem a tömegben, de nem láttam sehol sem a barátomat ezért úgy döntöttem, hogy megveszem a jegyem és felszállok, majd megtalál ha egyáltalán jön.
Miután a jegyet megvettem szélsebesen rongyoltam fel a vonatra. Majdnem minden kabin foglalt volt. Végül a harmadik kocsiban sikerült találnom egy üreset. Szépen elrendezkedtem... vagyis a cuccaimat egy laza mozdulattal az ülésre dobtam majd a botomat a fejem felett található táskatartóra helyeztem és leültem. Nem volt valami kényelmes ezért úgy döntöttem, hogy a lábaimat is feldobom az ülésekre. Sokkal kényelmesebb volt. Közben az ajtót figyeltem, hogy mikor jelenik meg a barátom. Már vagy tíz perce ültem és néztem ki a fejemből amikor meghallottam Zeller bá hangját majd megláttam a férfit is. Nagyon boldog voltam, hogy úgy döntött eljön velem.
- Helooooo! Örülök, hogy elfogadtad az invitálást. - pattantam fel és nyújtottam oda neki jobbomat. Tényleg iszonyatosan örültem neki, hogy eljött. Mr untam az egyedüli kalandozást. Sőt az is lehet, hogy a kirándulás után visszatérek ide és itt fogok lakni.
- Hmm jól hangzik, úgyis pénz szűkében vagyok... - mondtam majd átvettem az újságcikket. Olvasgattam majd egy nagy bólintással jeleztem, hogy biztosan elnézünk oda.
- Lehet, hogy ennek az eltűnésnek köze van az ottani több eltűnésnek is. Megbízható forrástólé tudom, hogy nem ez az egyetlen állat ami eltűnt arrafelé. - mondtam kedvesen majd visszaadtam a cikket.
Egy darabig nem szóltam hozzá mert hányingerem lett a vonattól. Életemben először utaztam ilyesmi járgánnyal és na... nem a legkellemesebb... vagyis számomra nem.. én a csónakhoz vagyok szokva. Az ablakon kibámulva láttam gyönyörű tájakat, érdekes embereket... míg meg nem érkeztünk egy kis faluba, ami már a Föld Királyságához tartozott. Felkaptam a táskámat és a botomat majd Zellerre néztem...
- Gyere mert megérkeztünk... ebben a kis városban volt egy rakatnyi eltűnés... szerintem itt kéne kezdenünk a nyomozást. - mondtam kedvesen majd elindultam kifelé. Miután leléptem a vonatról körbenéztem, hogy merre is kéne indulni, de mindenfelé termőmezőt láttam és dolgozó embereket. A nap nagyon erősen sütött ezért úgy döntöttem, hogy először egy árnyékos helyen kezdünk el kérdezősködni. Meg is pillantottam pár munkást, akik éppen az árnyékban hűsöltek ezért Őket vettem célba. Nagyon reméltem, hogy Zeller nem téveszt szem elől.
Amikor odaértem a munkások sorozatos eltűnésekről beszéltek, tehát jó helyen jártam. Nem szóltam közbe csak kíváncsian hallgattam a szóváltásukat. Ők is mondták, hogy nem egy áltat tűnt el. Éppen szólni akartam amikor egy struccon lovagló férfi jelent meg. Egy plakátot biggyesztett ki a már ütött kopott hirdető táblára. Távolról kiszúrtam, hogy ugyan az a hirdetés amit északi barátom mutatott nekem.
Gyorsan odasiettek és megnézték mit hozott a futár. Amint elolvasták jajveszékelésbe kezdtek, sokan azt mondták, hogy ez a falu végét jelenti, meg fognak halni, a termőföldeknek is vége. Láttam a nagy aggodalmat rajtuk és megsajnáltam őket. Odaléptem hozzájuk és az egyik férfi vállára tettem a kezem.
- Üdvözletem, a nevem Jirou, vándor vagyok Ő pedig Zelnarak. - mondtam majd a botom segítségével közelebb rángattam Zellert.
- Azért vagyunk itt, hogy Önöknek segítsünk, majd mi visszahozzuk azt a vakondot. - mondtam lelkesen majd kacsintottam egyet és úgy vártam a reakcióját.

A férfiak, akiknek azt mondtam, hogy megkeressük azt a szent állatot kicsit hülyének néztek minket. Nem értettem miért, de tulajdonképpen nem is érdekelt. Zeller bára kacsintottam majd a plakáthoz lépdeltem és megnéztem milyen kúria is pontosan ahova mennünk kell.
- Merre található pontosan ezt a Miitoh kúria? - kérdeztem kedvesen mire az összes ember úgy mozdult mintha egyek lennének . Széles mosoly terült el az arcomon és a csuklójánál fogva rángattam magam után szegény, szerencsétlen Zeller bát. Ha tetszik neki ha nem nem érdekel, most ez van ezt kel szeretnie.
Amikor megérkeztünk a kúriához meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy ekkora ez a helyiség. Szépen meg volt munkálva, szívesen laktam volna benne, de sajnos nem ebbe a családba születtem. Csakis cselédként tudnék itt élni, de az meg nem olyan nagy buli. Tüzetesebben felmértem a területet amikor megláttam, hogy egész nagy tömeg található a kapuban. Nem értettem, hogy mi a fene is történhetett vajon mindenki kíváncsi az eltűnésre, vagy ennyien jelentkeztek volna a feladatra?
Odaszaladtam, hogy megnézzem mi van és csak annyit láttam, hogy egy kis emelvényre kell felállnia az embereknek és ott kell bemutatniuk valamit. Amíg egy vízidomárnak tűnő alak fel nem mászott és el nem kezdett hadonászni nem jöttem volna rá, hogy mi is a lényege ennek az egésznek. Szűrővizsgálat volt, valószínűleg csakis idomárok léphetnek be. Széles mosoly terült el az arcomon míg a más elemek kamu idomárjait néztem... aztán amikor ismét egy vízidomár vagyis egy olyan személy lépett fel a porondra aki annak adta ki magát elkezdett hadonászni inkább eltakartam a szemeimet. Égett az arcom a rajtam, illetve rajtunk esett szégyentől...
Kiugrottam a tömegből és lelöktem a férfit a porondról, aki riadtan futott el. Az őrök eleinte el akartak kapni, de pár laza mozdulat után egy vízbuborékot képeztem majd kilőttem a csalóra és ráfagyasztottam. Vagy legalábbis reméltem, hogy sikerült. Miután az őrök látták, hogy én tényleg idomár vagyok be akartak tessékelni, de jeleztem nekik, hogy van egy társam, aki szintén vízidomár. Nagyon örültek neki és mondták, hogy nyugodtan előre hozhatom a sorban.
Miután Zeller bá is sikeresen át ment a teszten, illetve egy lány is, aki tűzidomár volt az őrök kíséretében haladtunk tovább. Már égtem a vágytól, hogy belülről láthassam a kúriát, mert kívülről gyönyörű volt. Éppen egy szép régiséget akartam megtapogatni, de egy lándzsa a kezem előtt landolt. Kicsit megijedtem, hogy mi a fene aztán rájöttem, hogy valószínűleg azt hitték el akarom lopni.
- Nyugi nem akarom ellopni csak meg akarom nézni... - győzködöm az őröket, de ők nem engednek semmit, egyfolytában a trónt nézik. Nem nagyon értettem, ugyanis egyenlőre teljesen üres volt, senki sem állt ott.
Azonban ahogyan ezt végig gondoltam két alak alak jelent meg. Kicsit furcsának tekintettem Őket, de nem nagyon foglalkoztam a kinézettel. Nekem most az a lényeg, hogy megmondják mi a feladatunk és már itt sem vagyok, az őrök nagyon ellenszenvesek voltak még egy népművészeti cserépedényt se tapizhattam meg.... Ami a legfurcsább volt, hogy a férfi teljesen háttal állt nekünk és úgy mondta el a feladatot...
- Már elnézést... három nap alatt visszahozni? Azon kívül van valami nyomuk, hogy eltűnt? Mert ha nincs akkor elleszünk vele egy darabig és még az is lehet, hogy három nap alatt nem lennénk képesek rá. - mondtam majd egy kicsit elpirultam majd megvakartam jobbommal a tarkómat. Valamiért megrendültem... már annyira nem is akartam ezt a munkát ezért hátat fordítottam és elindultam volna az ajtóhoz, de az őrök beálltak elém... ~Tehát muszáj leszek ennek az idiótának meg a hupikék törpikének dolgozni. ~ gondoltam miközben elindultunk a bűntett helyszínére..
- S mondja khmm.. uram mikor tűnt el pontosan vagyis mikor vette észre? - kezdtem el a kérdezősködést. Nagyon kíváncsi voltam a válaszára....

Zavartan pillantok körbe magam körül, próbálom felmérni, hogy kitől szerezhetném meg az információt – merre is kell menni a kúria felé. A nézelődés közben egy ismerős arcot látok meg, és az ő pillantása is rám esik. Egymásra mosolygunk, és ő egyből rám köszön, illetve már egy kérdést is intézne felém a távolból, mire valami… vagy valaki arrébb rángatja.
- Szia! – Ordítom utána, és kirontok a tömeg közepéből, nehogy szem elől veszítsem. Jól is teszem, mivel megadja a számomra fontos információt; ők is arra mennek, amerre a megbízatás van.
Egyből követni kezdem őket, habár mint jól kiveszem, Zelt egy másik fiú rángatja egyre csak előrébb, még akkor is, ha ennek ő nem örül. Igyekszek melléjük érni minél hamarabb, és mikor már a húzogató-vonogató fiú felfogja, hogy Zel megy utána, kényelmesebb tempóra lassítunk, én pedig mosolyogva baktatok mellettük tovább.
Ahogy közelebb érünk, egyre jobban kirajzolódik a hatalmas építmény mintázata; úgy magasodik felénk minden egyes cifra díszítőelem, mintha be akarna minket teríteni robosztus alakjával. Vízköpők szinte mindenütt, illetve ijesztő kőszobrok, hogy elijeszthessék a démonokat. Valóban a Föld Királyságához illő giccs és arisztokrácia figyelhető meg a kastélyon.
A kapuba érve feltűnik, hogy mekkora a sor előttünk – illetve, hogy az milyen kétségbeesetten gyorsan fogy el. Egyre feljebb csúszik a szemöldököm, ahogy a szitkozódó, vagy éppen bánatos emberek elhaladnak mellettem, és a levegőt püfölik dühükben. Amilyen ijesztőnek tűnik a nagy sor, olyan gyorsan el is fogy ennek fényében, és máris mi kerülünk sorra.
Kiderül, hogy mégis miért bocsájtottak el annyi embert: idomár képességeinket kell bemutatnunk az őröknek, hogy bebocsájtást nyerhessünk a fényűző épületbe. Zel barátja ez alapján, mint kiderül, vízidomár, akárcsak az előbb említett férfi, aki pedig úgy nyeri el az őrök tetszését, hogy egy jégfalat hoz létre. Aggasztó ez a sok vízidomár, nagyon aggasztó.
Mikor én kerülök sorra, megpördülök a levegőben, és azzal a lendülettel ki is nyújtom a lábamat, egy tűzcsíkot magam után húzva, aztán a földre érkezve a levegőbe bokszolok, és tűzgolyókat lövök az ütések irányába. Habár kicsit nagyzolásnak vehetik az idomár képességeim ilyen szintű bemutatását, azért mégis csak elnyerem az őrök tetszését.
Miután társaim megvártak, egy nagy, de ennek ellenére csodásan karbantartott kertbe térünk be; az égig meredező növények, cseresznyefák, és a falra felfutó borostyánok tökéletes összképét látom meg, nem is beszélve az irigylésre méltóan szép, színes és illatos virágokról. Bódult tekintettel nézek végig a gyönyörű kerten, úgy érzem, mintha lebegnék.
Nagyon halkan, tompán hallom meg Zel szavait; ám mikor felfogom, barátjára rámeresztem a legszebb és legbájosabb mosolyom, majd rákacsintok.
- Üdvözöllek! Az én nevem Ismira Stegalkin. – Lehelem felé bemutatkozásképp, és újra elmerülök az anyatermészet csodálatosságában.
Hamarosan a zöldből a félhomályba lépünk; őrök társaságában megyünk tovább, ám itt is van hol bámészkodnom, a falakon gyönyörű festmények vannak, van ahol magára a falra festettek. Ez a kastély egy egész remekmű, egy történelmi csoda…
Mire feleszmélek, máris az eltűnt borzvakondról van szó, no meg arról, hogy mikorra kell visszahozni. Először fel se fogom, aztán viszont meglepődök – három napot adnak arra, hogy felgöngyölítsük az ügyet? De hisz a Föld Királyságán belül akárhol lehet!
Némán hallgatom végig társaim kérdéseit, majd az arra való válaszokat, és próbálok magamban mérlegelni. Ez egyáltalán nem lesz könnyű.

Túlságosan is szétszórtak voltak és a kék ruhás mindig kijavította valamivel a zöld ruhásat... éreztem, hogy valami sántít, de nem tudtam, hogy mi ezért végül úgy döntöttem, hogy nem megyek sehova, felgöngyölítem az ügyet, visszaviszem a falusiak állatát, átveszem a jutalmam részét és Zeller bával karöltve visszamegyünk Köztársaság városba... Ami a legjobban meglepett, hogy Zeller bá ismerte női társunkat... Illedelmesen bemutatkozott meg minden én is megtettem, de akkor is honnan ismerhetik ezek egymást? Ráadásul a csaj tűzidomár! Nem szeretem a tűzidomárokat... rossz tapasztalataim vannak velük szemben.... mondjuk lehet, hogy csak Gyufafej olyan hülye, de akkor is... meg a régi történetek a világuralmas tervükről.... nos, valahogy nem repestem az örömtől... Feir lakóhelye egy fűhiányos, vakondtúrásokkal telített helyiség volt. Ha borzvakond lennék biztos maga a mennyország lenne, de így emberként nem nagyon tetszett.
A zöld ruhás ipse elkezdett valamit magyarázni, de a kék jelezte, hogy hagyja abba... majd egy perc elteltével a kék ruhás bevallotta, hogy az Ő hibájuk ez az egész... mert valami átjárót nyitva hagytak és szerintük azon keresztül vitték el Feirt...
- Miért vannak annyira abbana hitben, hogy elrbaolták? Gondolkodjkanak állati fejjel... alapjáraton be vannak zárva... maguk szerint ha van rá lehetőség nem mennének ki a „friss levegőre”? - tettem fel egy egyszerű kérdést majd eleresztettem egy gyenge mosolyt is. A mondandómban volt ráció, de az is lehet, hogy tényleg elrabolták... hiszen sok állatot elloptak a környéken...
Végül a rövid határidő okára is fény derül... gyermekei vannak Feirnek, illetve a szüleik is akkor jönnek haza... személy szerint megérdemelnék a szobafogságot hiszen Ők nem zárták le azt az átjárót... Miután végigmondtak mindent amire szükségünk lehetett a keresésben kitessékeltek minket, hogy kezdjünk neki a keresésnek minél hamarabb... három nap... úristen...
Miután kijöttünk a palotából én megéheztem, illetve szomjas is voltam... tehát én úgy döntöttem, hogy keresek egy fogadót ahol mindkét vágyamat ki tudjam elégíteni... Zeller bát és Ismirát pedig magukra hagytam... vagy legalábbis hátul hagytam... biztos van miről beszélgetniük...
Nem is kellett sok idő találtam egy fogadót ahova nagy lelkesedéssel tértem be. A pulthoz léptem és leadtam a rendelésemet. Az ital hamarabb megérkezett... elkezdtem kortyolgatni és közben az embereket néztem, hogy mit csinálnak ilyenkor az ivászaton kívül amikor egy érdekes szóbeszédre lettem figyelmes... valami régi cirkuszról beszélt és az ellopott állatokról. Az italt egyenes úton visszaköptem a pohárba... hát ekkora szerencséje se lehet az embernek.... Egy ugrással az asztalnál teremtem... rátámaszkodtam és a férfi szemébe néztem.
- Üdv.. a nevem Jirou és az a feladatom, hogy Feirt, illetve minden állatot visszajuttassak a gazdájának és hallottam, hogy valami cirkuszról beszélt meg állathangokról... tehát megkérdezhetem, hogy merre is találjuk azt a bizonyos épületet? - kérdeztem kedvesen majd egy szelíd mozdulattal kisöpörtem hófehér hajamat a szemeimből. Miután remélhetőleg kaptam választ a kérdésemre felkutattam Zeller báékat, akik nem is voltak olyan messze tőlem... talán még hallották is amit az öreg mondott.
- remélem hallottátok... ha nem az se baj, irány az elhagyatott cirkusz! - mondtam majd balommal az ajtó felé mutattam míg jobbomban a kaja volt és nagy léptekkel elindultam!