Kód: a Tsio
Adatok:
Név: Han Tashiko
Nem: Férfi
Kaszt: Tűzidomár
Kor: 16
Kinézet:
Narancssárga, madárfészekre hasonlító haj. Lilás-vöröses árnyalatú szem (enyhe születési rendellenesség, bár Ő ezt egyénisége kulcsának tartja). Százhetven centiméter körüli, kidolgozott testalkat. Testsúlya nyolcvan kilogramm. Bő, földig érő fekete köppenyt hord, ami belül vörös és vörös-fehér felhők vannak rajta kivülről. Kopott szandált visel. A köppeny alatt felszerelései és egy fekete térdnadrág van. Egészen jóképű. Arcszőrzettől mentes.
Jellem:
Mint az a tűzidomárokra jellemző érzelmei elég labilisek, habár ezen tulajdonságát nem kedveli magában és próbál megszabadulni tőle - a jövő szele, hogy milyen sikerrel. Szereti a szerencsejátékokat és örömét leli az izgalmas harcban. Szereti használni az eszét is. Alapvetően talán néha túlságosan is kegyetlen tud lenni, persze ez Őt magát nem igazán izgatja. Mindeme kegyetlenségeit heves érzelmeinek tudja be, ám véleménye szerint ez nem feltétlenül rossz tulajdonság, éppen ezért nem ez az, aminek a levetkőzésére oly nagyon törekszik. A másik nem,- lányok, nők - gyakran hatással vannak rá.
Előtörténet:
Születésének helyszíne, nem túlságosan meglepő módon, a Tűz országának egy kisebb falva. Klánja, mely folyton rivalizál a falu másik nagy klánjával, a Han család. A legendák szerint sok tűzidomár hős viselte ezt a nevet, sőt állítólag még a Tűz urával is rokonságban vannak… A legendák szerint. Mindenki tudja, hogy ez nem igaz, de azért nagyon büszkén kiállnak eme legendák mellett. Mindenesetre dicső múltja azért van a klánnak. Harcosok és idomárok terén. Igaz ezeknek az embereknek a neve nem olyan nagy, hogy fennmaradjanak, de azért valóban tehetségesek. Ám a történetek sosem figyeltek oda a falvak szülötteire, valamint a rivális klán rendesen helyt áll a Han család nevének beszennyezésében. Magától értetődik, hogy ez fordítva is igaz.
Tashiko idomári képességei a megszokottnál később mutatkoztak meg, ezért szülei, akik meglehetősen magas rangot foglalnak el a klán belső hierarchiájában, a kard forgatására tanították. Majd egy évre rá elkezdték neki a dobótőrök dobását is megtanítani. Hosszú folyamat vette kezdetét. Tíz éves korában váratlanul megmutatkozott egy olyan jel, mely azt bizonyította, hogy Tashiko minden kétséget kizáróan Tűzidomár.
Szerencsés eseményeknek következtében, az egyik világjáró rokont sikeresen rábeszélték, hogy vállalja el a az ifjú harcos idomári képzését, mondván ez számára nem csak komoly feladat, hanem megtiszteltetés is.
Ezen várt/váratlan esemény következtében a fiú klánja egyik legjobbjának kiképzésében részesült. Ám ez nem volt olyan felhőtlen, mint amilyennek eme idilli leírásból tűnhet. Komoly, fájdalmas próbák, éjjel-nappali edzések – a négy éves lemaradás behozása miatt -, elmét és testet leterhelő feladatok sokasága. Ezeken kívül pedig még a fegyverforgatásában is jeleskednie kellett! Igen, kötelezően, mert mégsem lehet a klán egyik magas rangú gyermekéből gyenge ember.
Három év telt el így és a tíz éves kisfiú komor, harcedzett, ám a túlzott megterhelés miatt gyenge egészségű kamasszá vált. A rokon úgy döntött elindulnak egy hosszabb, de mindenekelőtt pihentető útra, hogy Tashiko egészsége rendbe jöjjön.
A következő három évben a Tűz országa területén vándoroltak. Az edzés szintjét visszafogták, de természetesen nem hagyták abba a kiképzést. Tashiko ez idő alatt érte el mostani személyiségét és mind fizikálisan, mind pedig szellemileg rendbe jött. Rokona esténként sok mulatságos, komoly és félelmetes történettel szórakoztatta, amikből néha még tanult is.
Tizenöt éves korában kialakult benne a szerencsejátékok felé egyfajta szenvedély. Ez nem igazán heves, de azért szenvedély. Hazatérte előtt nem sokkal viszont - éppen aznap lett tizenhat – egy érdekes jelenetet lesett ki, ami annyiból állt, hogy: ruhák nélküli lányok fürödtek egy pataknál. Ekkor kezdte megérteni mit is jelent férfinak lenni, vagyis a női nemhez akkor kezdett el igazán vonzódni. Különleges szemeit – melyek születési rendellenesség eredményei – idővel megtanulta tisztelni, mert ezek megkülönböztetik a többi emberi és nem emberi lénytől.
Megtörten, céltalanul hagyta el Klánja faluját, de felnőve, tapasztalatokkal tért vissza oda. Egyfajta utat lát a harcban, mivel egyes történetekből azt szűrte le, hogy azáltal tökéletessé lehet válni, mindenesetre nem keresi azt céltalanul, értelmetlenül.
A faluban nem sok minden változott távolléte alatt, csupán a két rivális klán között nőtt a gyűlölet. Ezért egyik éjjel okosan/badarul úgy döntött megszökik, s már a terve is megvolt, tehát pontosan ismerte a hogyant. Ám, hogy sikerül-e neki, nos az már a jövő zenéje…
Ami az oldalakat illeti, Tashiko a sajátján áll. Nem nagyon érdeklik sem az avatár fanok, sem pedig az egyenlőség hippijei.
Felszerelés(ek)/Fegyver(ek)
Féloldalas táska (köpeny alatt)
Három alsónadrág, egy fekete térdnadrág, kettő fekete póló (táskában)
Másodikszámú köpeny (táskában, ugyanolyan, mint az elsőszámú, annyi különbséggel, hogy ez élénkebb a színek terén)
Bakancs (táskában)
Kulacs vízzel ( Lábára kötve, 0.5 L)
Négy dobótőr (köpeny ujjakban)
Katana (Hátára szíjjazva)