Hotaru
Ember
Hozzászólások száma : 13
Join date : 2013. Feb. 02.
Karakteriformáció
Hovatartozás:
Szint: 1.
Chi:
    (6000/20000)
 | Tárgy: Hotaru (Tokoyami)  Vas. Feb. 03, 2013 12:25 am | |
| Kód: oau (ooai)
Adatok
Név: Hotaru (Tokoyami)
Nem: lány
Kaszt: ember
Kor: 14-16 (külsőleg)
Kinézet
Hosszú, dús, s így szembetűnő sötétlila haja a feneke magasságáig ér, s viszonylag egyenes szálak jellemzőek, melyek vége néha hajlamot mutat a töredezésre. Ápolt ha éppen van rá módja, de ellenkező esetben beéri az úgynevezett madárijesztő fazonnal is. Enyhe mandulavágású szemeinek írisze hajánál valamivel világosabb árnyalatú lila, tekintete átható, de nem végletekig kitartó abban az esetben, ha zavarba kerül. Bőre világos, a napfény csak enyhén barnítja, s így könnyebben ég le, vagy hólyagosodik fel. Magassága nagyjából 146 centiméter magas és tömege 34 kg, tehát alacsony, viszont elegendően izmos főleg karjaiban ahhoz, hogy egy íjat megfeszítsen, melyhez egyébként technika és gyakorlat is párosul. Viszonylag formás alkat, főleg hastól lefelé és váll felett, míg a kettő között értelemszerűen kevésbé jelentős. Ruhája egyszerű ha lehet, főleg világos egyrészes alsóneműre és köpenyekre korlátozódik, míg szinte mindig viseli fekete csizmáit és sötétszürke sálját. Egyetlen ékszerét egy csontgyűrű jelenti, melybe obszidiánból egy fekete lótusz jele van foglalva
Jellem
Amaz átlagosnak is minősíthető, tipikusan rejtélyes lány. Nem emlékszik a múltjára, mint a család és a nagyvilágban eltelt évei, s épp így a múlt eseményei. Talán százötven évvel ezelőtt tért magához egy faluban, ahogy egy házaspár ápolta miután egy halász rátalált a folyóban sodródva, s azóta eldugott településekben húzódott meg hosszabb időkre, már ahol nem tartották annyira furcsának, hogy elűzzék. Emiatt választékos a világismerete, nem tudja éppen merre vezet egy adott út és általánosságban is nehezen tájékozódik segédeszközök, vagy vezetők nélkül. Általában csendes és céllal beszél, tehát kérdez ha valamit tudni akar és válaszol, ha megszólítják. Főleg morcos szok lenni, gyakran vonva össze a szemöldökét apró vagy éppen nagyobb dolog hatására, máskor pedig egyszerűen közömbös. A vidám tömegeket nem szereti, így az ünnepségek könnyen elidegeníthetik egy helytől vagy éppen embertől. Alkalmanként elgondolkodik, nem vagy csak választékosan figyelve a környezetére. Noha jellemzően nyugodtnak nevezhető, néha erőszakos megnyilvánulásai lehetnek olyan helyzetekben is, melyek nem adnak rá elég indokot, látszólag. Ezért is lehet eléggé furcsa, ha nem mindig reagál ököllel a tapogatózásra, s kevésbé igényes körülmények között nem az elsődleges gondja, ha fürdőzés közben véletlenül belé fut valaki. Nem igazán érez félelmet, hacsak önmaga megóvására tett cselekedetei nem számítanak annak. Ugyancsak kevésbé szeret fegyverein kívül súlyt (például batyut) cipelni magával, így gyakran folyamodik vadászathoz vagy kéregetéshez, amit ő íjászbemutatónak hív, másokhoz szegődve tehát valószínűleg könnyebb dolga lenne. Ha meleg ruhára is van szüksége, megveszi és amint nincsen szüksége rá, eladja, vagy rásózza valakire, aki hajlandó cipelni neki. Jellemző, hogy amikor nincsen tennivalója és nem utazik éppen, rögtönzött célpontokra lövi nyílvesszőit.
Előtörténet
Szellemek mindig kétféleképpen léteznek. Némelyek távolabbról kémlelik a valóság vége-nincs óceánját, melyből csupán néha nyúlnak ki, s gyakran inkább gondolataikkal és akaratukkal, mintsem kézzel fogható cselekedeteikkel. De vannak olyanok is, akik levegőt vesznek és fejest ugranak a végtelenbe, s elvegyülnek benne hússal-vérrel. Akik azonban ezt teszik, kénytelenek magukra venni a másik világ törvényeit, hasonlóvá válva az azt benépesítő halandókhoz annyira, hogy tulajdonképpen maguk is azzá válnak, míg másképpen nem gondolják. Egy döntést meghozni azonban időt jelent, s a szellemek ritkán gondolják meg magukat, hacsak halandóvá válásuk végül nem éri el végső célját, vagy éppen az válik lehetetlenné. Hiszen mind képviselnek valamit, s az többnyire céljaik alapját képezi.
A Félelem nagy úr, s a szellemek kik valami úton-módon képviselik, nem örvendhetnek nagy tiszteletnek az eleven lények világában. Pedig a félelem nem csupán elrettenthet vagy megtántoríthat, hanem megóvhat vagy éppen eltökéltséget önthet a szívbe, ami igazán ismeri. De inkább csak rosszat hoz, s ez őbenne sem volt soha másképpen. Mert a félelem bizonyosság a sötétségben, egy cél a terrorban, s a rend az anarchiában. Ő, Tokoyami pedig mindig is munkálkodott, a kezdetektől, ott bujkált az emberek számára gyakran oly érthetetlen és főként kitapinthatatlan valóságban. Sokan féltek tőle és gyűlölték, s csupán kevesen voltak kik tisztelték és a nevében cselekedtek, s egyáltalán tudták a nevét... De még ők sem állítottak neki hatalmas templomokat, s nem alapoztak kultúrákat az ő elveire. Néhány követő... néhány szent hely... néhány közösség, sokáig semmi több! Mert az emberek félelmet inkább más célokból szoktak kelteni másokban, a saját céljaikból persze. Ez pedig még a szellemeket is befolyásolhatja, igen, a követők maguk is néha befolyásolják azokat az erőket, melyek után loholnak. A célok változnak, néha könnyen, néha nehezen. De az emberek szíve, valamit valamiért követel!
Ő márpedig mindig szorgalmas volt, emberöltőket átívelő munka mégsem vezetett eredményekhez. Rá kellett jönnie, hogy amilyen nyersnek vélte az idők kezdetétől a félelmet, úgy volt ő is éppen olyan nyers, hisz létezése rá épült. Az emberek azonban nem keltenek félelmet ha úgy tetszik, önzetlenségből. Nem, az emberek a céljuk mellé akarják azt állítani, s mikor erre ráébredt, a választásai kevésnek bizonyultak. Hiába ígért vagy adott, maréknyi ember volt hajlandó igazán a félelem magvait elszórni. Ráébredt, hogy odaátról nem tehet talán semmit, s azt sem úgy, ahogy addig. Megunta, hogy kevés követője ha el is sajátította mindazokat az értékeket, melyeket ő képviselt, rendre elbuktak a túlerővel szemben, mert végül... végül mégis féltek, mert az mindig ott volt a szívük mélyén, még a legbátrabbaknak is. Teljesen kézbe kellett vennie az irányítást. El kellett jönnie, hát eljött emberként, megmutatta magát a maréknyi szemnek, s nyomban saját félelmük mestereivé váltak.
Jól időzített. Kicsiny volt a hegyekkel barázdált, Föld Királyság-beli tartomány, mely éppen egy rossz év vészei alatt nyögött: időjárás, éhezés, járvány... minden adott volt ahhoz, hogy az emberek nyugtalansága szikrát vessen, s egymás ellen fordítsa őket. A központi rend összeomlott, nem volt úr vagy erő, ami alatt több fegyver és hatalom csoportosult volna a többinél. Ő pedig eljött. Elsőre tűnhetett törékenynek és jelentéktelennek, de hiába a gyengébbik nem benyomása, vele ott járt mindig az az erő, amit félelemnek hívtak, s követőit erővel töltötte fel. Élre állt hát, s ők fegyverrel a kézben követték. Kis dolgokkal kezdődött minden: lemészároltak egy védtelen települést, s a szomszéd falu már nem mert ellenszegülni. Levágtak néhány gyengét, soraikba vettek néhány hajlandót, a többit pedig megsarcolták. Így munkálkodtak a vidéken, építettek egy tábort mely lassan hatalmuk középpontjává nőtte ki magát, s onnan csaptak ki néha, hogy egyre több falut vonjanak félelmük igája alá, s gyilkolják le azokat, akik ellen próbáltak állni. Tokoyami célja tehát nem volt bonyolult. Anarchiára vágyott, s terror útján olyan kezekben tudni a félelemre alapuló csöppnyi rendet, melyeket ő etetett. A zűrzavar pedig adott volt, az anyagi világba érkezése pedig elegendő volt a terrorhoz. Így szűnt meg lassan a kis országrészben a béke, kívül pedig háború dúlt. Ha maradtak is akik nem hódoltak be nekik, az ő számuk addigra már nagyobb volt annál, hogy kimászhassanak falaik és palánkkerítéseik mögül
Először a történelemben, sikerült személyes jelenlétével véghez vinni, hogy követői elérhessenek valamit, ami ha csak hasonlított is az uralkodáshoz, de legalább megközelítette! Fegyverrel vagy természetfeletti hatalommal, a követői sokasodtak, úgy kezdték magukat hívni, hogy a Fekete Lótusz Hadsereg. Fegyelmezett emberek voltak, új tagjaik vagy túlélték a kíméletlen kiképzést, vagy pedig belehaltak. Azokra a katonákra, aki ellenszegültek a parancsoknak, ugyanaz várt mint azon falvak lakóira, akik nem hódoltak be. Félni, vagy félelmet szítani, mindössze ennyi választása volt azoknak, akik az életüket pártolták.
De a világban túl sok volt a külső erő ahhoz, hogy a Fekete Lótuszok uralma örökké tartson, még abban az eldugott hegyi tartományban sem. Negyven évig tartották rettegésben az élőket, míg nem azt a határokon kívül is megelégelték. De Tokoyami emberei kemények voltak és legtöbben már nem ismerték azt a félelmet, melyet ők osztottak. Még tíz évbe telt, s számos eltűnt hadseregbe, hogy a Fekete Lótusz Hadsereg hatalmát megtörjék. S mikor már úgy tűnt, hogy összemorzsolódnak, kiürítették a táborukat és szembeszálltak az ellenségeikkel. De hiába Tokoyami ereje, s a számbeli fölény megtizedelése fordíthattak hátat nekik számtalanszor, végül csupán holtak és sebesültek maradtak. Ő maga is megsérült halandósága foglyaként, holtnak hitt testét pedig messzire vitte egy sebes vízű folyó, mely a sziklás hegyek között dübörgött lefelé.
Szerencse vagy sem, az élete hát megmenekült. Kudarcával azonban nem adhatta fel még csak a halandó létet sem, többé nem tudta hogy kicsoda és hogy miért volt a világon. Emberek között emberként sokat élt meg ugyan, de ahhoz nem eleget hogy teljesen közéjük valónak érezze magát. Nem tudott többé semmit Tokoyamiról, a Fekete Lótusz Hadseregről, vagy a néha őt látogató sötét álmokról. Neve sem volt, hát magához vett egyet és azzal járta útját, szentjánosbogárként az éjszakában. Az idő fogai békén hagyták, így néhány év is elég volt ahhoz, hogy óvatosan továbbálljon. Valami mindig azt súgta, hogy nem vágyik a békét és nyugalmat kívánók közé, s az ő célja valami egészen más. Százötven év telt el azzal, hogy apró falvakban és közösségekben húzza meg magát, maga sem tudta milyen okból. Íjászatból élt meg, embereket tanított, hogy megfelelően erős karizmokat dolgozzanak ki, s ha közel sem vasgyúróak, azt technikával ellensúlyozhassák. Ezért is tartották furcsának, hiszen szabadidejében untalan is főleg célpontokra lőtte nyílvesszőit, vagy egymagában vadászott. De végül hosszabb útra szánta el magát, látni az igazi világot, hogy megtaláljon valamit, amit elveszített. Vagy talán valami egészen mást.
Felszerelés(ek)/Fegyver(ek)
ruha (világos köpeny, fekete csizma, sötétszürke sál, egyrészes testhez simuló világos alsónemű - vékony), nyúzókés, csontnyelű hosszútőr, daikyō (hosszú-íj, "japán" fazon), puzdra, nyílvesszők (xy db?), 2 db apró kovakő, Fekete Lótusz gyűrű
Különleges Képesség(ek)
Név: Félelem Aura
Leírás: Akaratával képes egy olyan aurát kiterjeszteni a testén kívülre, mely ellenséges és baráti lények félelemérzetét, akaraterejét befolyásolja. Minden egyes pont a különleges képességen növeli a hatósugarat 1 méterrel. A félelem- vagy bátorság-hatás minden harmadik képességpont után (1, 4, 7 ...) erősödik észlelhetően. Az ellenségre hatás univerzális, ellenben barátra csupán abban az esetben hat, ha az valamilyen mértékben bízik benne. Alacsony szinteken racionalitással valamennyire csökkenthetőek a hatások. Egy már eleve félő ellenfél a szintek közötti különbség mértékében növekedhet, 1-3. szinten egy eleve nyugtalan karakter befolyásolása a 4-6. szint hatása eredményeit éri el.
Erősség abban az esetben, ha az ellenfelek alapesetben nem félnek:
1: nyugtalanság érzet, főleg a használó karakterrel kapcsolatban
4: aggodalom, határozottság ingás, szemkontaktus-zavar a használó karakter iránt
7: kétkedés, negatív önértékelés, érzelmi problémák a használó karakter támadására való hajlandóságban, de ezen támadási szándék racionalitása viszonylag továbbra is stabil
10: ugyanaz, mint 7. szint esetén, viszont a használó (sugáron belüli) ún. "követői" (tehát, akik benne bíznak) iránt is
13: fokozott félelem a használótól, enyhe félelem a "követőitől", probléma a támadási racionalitással
16: erős félelem a használótól, fokozott félelem a "követőktől"
19: hajlam a pánikra és az irracionális menekülésre, de a használó és "követői" megtámadására már mindenképpen komoly a tartózkodás
22: erős félelem a "követőktől"
25: erős pánik hajlam
28: erős irracionalitás hajlam
31: igen erős önkétely
34: teljes racionalitás vesztés, az ellenség abszolút ki van téve saját érzelmeinek
37: pánikszerű menekülés az aura hatókörén kívülre
40: elképzelhető, hogy az ellenség a menekülést öngyilkossági kísérletként fogja fel | |
|
