Zelnarak és Soren albérleti lakása

Kedves játékosok, ezúton adok hírt, néhány változásról!

Először is bevezetésre kerül a pénz, ami a yuan lesz. Mindenki kap majd kezdő tőkét, ami a Karakterinfórmációnál meg fog jelenni, ezt pedig a későbbiekben lehet gyarapítani is. Ez minden esetben eszközök megvételére fordítható, technikát továbbra is csak mesterponttal lehet kiváltani, továbbá az összeg nem IC, tehát nem függ a karakter játékbéli anyagi helyzetétől.

Ezenfelül ezután plusz …

Tárgy: Zelnarak és Soren albérleti lakása Kedd Feb. 12, 2013 5:37 am

Zelnarak szobája
Zelnarak és Soren albérleti lakása 34odenr

Soren szobája
Zelnarak és Soren albérleti lakása 9rom50

Egy pofás kis lakás, a két hálószobán kívül rendelkezik még egy előszobával, egy konyhával, valamint egy fürdővel a társtulajdonosok részére. Maga a lakás egy nagyobb háztömb része, ami nem túl lepukkant, ám sok luxussal sincs megáldva. A belvárosban található.

Tárgy: Re: Zelnarak és Soren albérleti lakása Kedd Feb. 12, 2013 6:46 am

~Üdvözlet, barátaim~

Több is eltelik, mint egy hét, mikor végre ráveszem, hogy elolvashassam a cetlit. Magam elé emelem a papírdarabot, amiről mindig az utolsó ölelkezés jut eszembe, és a hirtelenjében bennem lepörgött érzelmek újra feltűnnek bennem. A gyomrom összeszorul, a légzésem pedig felgyorsul, pedig igyekszem kontrollálni.
Kihajtogatom a cetlit, aztán dühödten pillantok az írásra. Az első, ami feltűnik, az, hogy tele van vérfolttal – én hülye biztos először a sebzett kezemmel foghattam meg. De ha ez nem lenne elég, az esővíznek hála szinte az összes betű olvashatatlanságig homályosult.
Felsóhajtok, aztán leteszem a kis papírt. Leszedem a koszos, véres kötszert a kezemről, majd bedobom a szennyesbe. Lezuhanyozok, megmosom a hajamat és minden testhajlatom, hogy igazán frissnek és üdének érezzem magam, majd kilépve a zuhanyfülkében, a fürdőszobám szekrényéből kiveszek egy tiszta kötést, majd szám és a maradék kezem segítségével gyorsan betekerem könyökömig a karom – sajnos, mint itthon kiderült mikor vizsgálgattam a sérüléseim, pár mélyebb volt az alkaromon is, amiket nem hagyhattam szabadon, nehogy elfertőződjenek.
Ez után egy pillanatra feltűzöm a frufrum, hogy kicseréljem, a hosszúkás ragtapaszt mely a bőröm felrepedését fedi, majd utána újra visszahullatom a homlokomra.
A hajam hála istennek gyorsan megszárad, aztán óvatos mozdulatokkal új ruházat után kutatok; maradok a farmernél, aztán kilesek az ablakon. Most jövök csak rá, valójában milyen szélsőséges Köztársaság városban az időjárás; a másfél héttel ezelőtti enyhe esőhöz képest most nagy pelyhekben szakad a hó. Kicsit jobban fel kell öltöznöm, mint gondoltam; de végül is, ráfért már erre a városra egy kicsit jobb idő a folytonos fülledt levegő helyett.
Következő választásom egy halványzöld blúzra esik, majd egy, a farmernadrághoz hasonló színű fekete dzseki akad a kezembe, amit felvehetek, hogy ne rázzon a hideg.
Miután ezeket is felveszem, a fegyvereimre siklik a tekintetem – most először érzem úgy, hogy talán meg leszek nélkülük a városban, ha nem viszem magammal őket.
Visszatérek a cetlihez, hogy kisilabizálhassam, mégis milyen címet firkantott rá Soren. Akárhogy forgatom, pörgetem, gyűrögetem, betűknél többet aligha tudok kivenni a szövegből – áh, a házszám megvan! Haladás. Hosszú utcában lakhatnak ez alapján, mivel jó nagy szám… persze, ez nem meglepő, hiszen ebben a városban aligha vannak rövid utcák.
Lassan –de tényleg, nagyon lassan elkezdenek kirajzolódni előttem a betűk, ahogy szinte csak arra koncentrálok. Nagyjából fél óra múlva sikerül is kiírnom a teljes címet egy másik papírra, majd elégedetten sóhajtok fel.
- De hisz ez alig három tömbre van tőlem! – Kiáltom meglepetten, és a homlokomra csapok. Lehet, hogy első napjaimban össze is ütköztem vele, meg a lakótársával, csak egyszerűen nem jegyeztem meg az arcát!
A kebleim alá felhúzom a dzsekimet, majd kilépek az ajtón. Épp az utolsó pillanatban sikerül odébb slisszolnom a kotnyeles vén szomszédom elől, majd az utcán lépkedni kezdek a tőlem nagyjából fél percre lévő ház felé.
Megnézem, melyik lakást is keresem, majd elé csosszanok, és bekopogok. Kezeimet hátam mögé rejtem, kicsit előrehajolok, és ahogy nyílik az ajtó, szélesen elmosolyodok.

Tárgy: Re: Zelnarak és Soren albérleti lakása Kedd Feb. 12, 2013 7:52 am

~Üdvözlet, barátaim~

Az elmúlt napokban egyre hidegebb lett, ehhez kétség sem fért. Nekem sem volt elég csupán egy ingben rohangálni a városban, ráadásul néha napján még az eső is zuhogott. Elég elszomorító volt, én amúgy is könnyedén le tudtam hangolódni napfény hiányában, képes voltam átmeneti depresszióba esni, amennyiben napokig borús volt az ég. Ilyenkor mindig előjöttek a keserű emlékeim, meg minden negatív dolog, s csakis megfelelő társasággal, vagy szórakozással tudtam elűzni a káros gondolatfoszlányokat. Keményen húztam a lóbőrt odahaza, méghozzá a kemény matraccal rendelkező, kihúzható kanapémon, mely ugyan a nyomába sem érhetett egy valódi, kétszemélyes ágynak, mégis imádtam, elvégre az enyém volt. Minden hozzám tartozó tárgyat szerettem, egészen addig a pillanatig, amíg elvégezték a rájuk szabott feladatokat hibák nélkül. Morcosan nyögdécselve húztam bele a takarót a fejembe, mivel kicsit fáztam. Normális esetben a redőnyön beszűrődő napfényre ébredtem volna, ám az utóbbi reggeleken egyszer sem úgy történt. Óvatosan nyitottam fel a jobb szemet, felkészülvén a sugárzásra, viszont nem égett ki a retinám, és a paplanomon sem hevertek a világos fénycsíkozódások szerteszét.
~ Ma sem lesz jó idő.~ gondoltam magamban, ezt követően rávettem magamat, hogy felkeljek az ágyamból. Végigtekintettem személyemen, a fehér alvótrikóm gyűrött volt, talán kissé férfiillatú is, míg a lenge alsógatyám már majdnem a térdemet súrolta.
~ Legközelebb oda sem megyek mosatni.~ határoztam el az elmémben, azután széthúztam a fából készült redőny fokait, mert szerettem volna kipillantani az utcára.
- Te jó ég! Agyam megáll.- lepődtem meg, nem sokkal később meg kivágtam a becsukott ajtómat.
- Zeeeeeel!!! Szakad a hó, ember! Láttad már?- kérdeztem cimborámat, aki mellesleg nálam koránkelőbb típus volt, ezért nem tartottam teljesen valószínűtlennek azt sem, hogy egyáltalában nem mondtam neki újat a jajveszékelésemmel.
- Ja, és jó reggelt!- köszöntem utólagosan. Kiballagtam a konyhára, azután egy üveget bányásztam elő az egyik szekrény felső polcáról, valamint egy fél decis pohárkát. Az üveg tartalmában lévő folyadék baljósan átlátszó volt, címkéjén pedig a Dandan Öröme márkanév állt. Széles mosoly húzódott meg a számon, töltöttem egyet magamnak, azután a pohárkát visszahurcoltam a szobámba, letettem a dolgozóasztalomra, egyenest az írógépem mellé. A munkámhoz használt szerkentyűben ott hevert az előző éjszaka félbehagyott iromány, mely a legutóbbi arénai meccs tudósítását tükrözte.
- Zel, elkezdek melózni, ha valami van, kiálts rám!- üvöltöttem át szobákon keresztül a barátomnak, majd normális ruhát öltöttem magamra, valamint a rádiót kicsit feltekertem. Kellemes, klasszikus zene szólt belőle. Segített a gépelésben, a lazulásban. Elkezdődött a betűkkel vívott harc, az ujjaimat minél gyorsabban próbáltam mozgatni, noha azért ügyelnem kellett a pontosságra is, elvégre csakis minőségi munkát szerettem kiadni a kezeim közül. Véletlenül hozzáütöttem a csuklómat az asztal széléhez, reakcióként pedig szívtam egyet a számon a zavaró fájdalomtól. Az Ismiraval való összetűzés nyomait még mindig viseltem.
~ Vajon mi lehet vele? Aggaszt, hogy még nem jelentkezett azóta... Remélem semmi baja nem esett.~ töprengtem, némán magam elé bámulva, emiatt ki is estem az előző alkotási lendületemből. Megfogtam a feles poharat, ledöntöttem a tartalmát.
- Áhhhhh, egészség!- mondtam fancsali képpel. Csak az ökör ivott magában, de ez nem ivás volt, hanem agyserkentés. Pár perc elmúlásával kopogást hallottam az ajtón.
- Majd én nyitom!- pattantam fel a székemből, kicsit sebesebb léptekkel lövelltem ki magamat a bejárati ajtó felé, amikor pedig kitártam, igazán kellemes meglepetés fogadott. Egy nagy mosoly, valakitől, aki jó érzéseket váltott ki belőlem.
- Nahááát! Szia Ismira! Nagyon örülök, hogy végül eljöttél. Kérlek, fáradj beljebb!- szólítottam meg a leányzót. Nagyon csinos volt, mint mindig, szerencsére le sem tudtam volna önteni semmivel, úgyhogy nyugodt voltam. Finoman beljebb tessékeltem a tűzidomár leányzót, azután szóltam lakótársamnak a vendégünkről.
- Ismira, bemutatom Zelnarakot! Ő a legjobb haverom, vízidomár, tehetséges festőművész. Ketten osztozunk ezen a szolid kalyibán. Kérsz teát, esetleg valami erősebbet?- érdeklődtem Ismiratól, miközben a konyhaszekrényhez baktattam.

Tárgy: Re: Zelnarak és Soren albérleti lakása Szer. Feb. 13, 2013 4:39 am

~Üdvözlet, barátaim~

Felébredésemnek, különösebb oka nem lehetett, mint a megszokás ébresztő órája a fejemben. Gondolatom szerint én jó munkás lennék egy gyárban vagy olyan helyen, ahová időhöz kötött az ébredés. Mindezen okok hiányában is nem engedte szervezetem, hogy egy percnél is tovább aludjak. Akárhogy forgolódtam vagy próbáltam visszahunyni a szememet, egyszerűen nem tudtam vissza esni a szépséges álomvilágába. Egy ideig csak töprengtem eddigi életemről, hogyan is jutottam el idáig. Mikorra meguntam a nosztalgiázást, úgy döntöttem eleget feküdtem a puha matracon. Egy mozdulattal a lepedőt lelöktem magamról. Az ágyam sarkában ülve, mamusszal a lábamon hirtelen az esti álmomból pár töredék jelent meg előttem. Akárhogy próbáltam a darabkákat összeszedni nem sikerült, eléggé megerőltetnem az agyamat. Még mindig pihenésre vágyó végtagjaim pár nyújtózás közepette próbáltam ráébreszteni, hogy nem lesz több pihenés. Kinézve az ablakon láttam a már munkába induló embereket. A mi házunkból igazán jól meglehetett figyelni a város minden napjait és úgy éreztem ez is olyan lesz, mint a többi, amikor lassú könnyedséggel egy hópehely szállt egyenesen a fapárkányra. A kis jeges kristályt sok másik követte a felhőkből, hogy alászállva fehér téli takarót képezzenek a városon. Kinyitva az ablakot egy kisebb havat összegyűjtve és megidomítva egy víztörzse szimbólumot alkottam. Volt idő eltöprengeni alkotásomon, s arra gondoltam mikor ezt a jelet legutóbb láttam. A vihar előtt ez a jel éget bele leginkább az agyamba és rögvest egy könny csorgott le arcomon. Gyorsan letörölve azt áthűlt kezeimmel, s már csak halvány jele látszódott a visszafojtott érzelmemnek kézfejemen. A népem ismertetőjelét nekidőltettem a fal bal oldalának, aztán becsuktam az ablakot. A függöny, mely a húzat által szelek szárnyára kelt, most ismét mozdulatlan. Mikor észrevettem milyen borostás a bőröm egy két vakarás közepette bementem a fürdőszobába. Mosdókagyló felett lévő szekrényből, mely egyben tükörként is szolgált kivettem az énáltalam használt pengét. Bekentem orcámat a habbal, minek hatására a penge könnyebben csúszott. Mikor egész képemet a fehér hab fedte, végre nekiláthattam a szőrtakaró lefejtésének. Alulról fölfelé kezdtem a nyakamnál. Kevés idő elteltével csodálhattam meg a megszokott csupasz állam. A felgyülemlett szőr és habmaradványokat, amelyek az engedett forró vízben várták végső állomásukat egy húzással a csatornába jutattam azokat. Hirtelen lakótársam felkiáltott a számára kitűnni látszó időjárásra.
- Na, igen láthattam! Hallod szerintem csinálok, pár hó szörnyet hátha elijed, az uraság mikor jön szedni a lakbért! – kurjantottam vissza Sorennek, ki pár másodperc múlva elhalasztott köszönését is bepótolta.
- Neked is jó reggelt! – fejeztem ki én is jókívánságomat barátom felé mialatt megtöröltem a leborotvált területet. A nappaliban a tegnap este után ledobált pénztárcámat, s egyéb igazoló eszközeimet összeszedve visszaindultam szobámba. Amint kinyitottam ajtómat földidomár haverom kijelentette, hogy munkához lát.
- Rendben van! – fejeztem ki megértésemet az előző szavakkal szemben, aztán visszavonultam a négy fal közé. Egy régi könyvet bújtam az íróasztalom előtt lévő széken elhelyezkedve. A könyvet még a régi lakhelyemből hoztam el, mi az északi törzs történelméről és keletkezéséről szól. Alig jutottam el a harmincadik megtépázott laphoz, hirtelen tompa kopogásokat hallottam. Alig tettem le a könyvet a fából készült egyenesre csiszolt deszkarakásra már Soren szólt is, miként ő kinyissa a vendégeket akadályozó ajtót.
- Okés én is mindjárt megyek, csak magamra kapok valamit! – ordítottam vissza és a lehető leggyorsabb kutató munkával összeállítottam azokat a ruháimat, melyben megjeleni szándékoztam a vendég előtt. Mire kiértem a szobámból már csak annyit láttam, hogy bebocsájtást nyer a szőke hajú lány.
- Szia! Én Zelnarak vagyok, de ezt már hallhattad barátomról. Nem is említetted Soren, hogy ilyen tüneményes hölgyek társaságát keresed fel! – mutatkoztam be, majd a lány kacsójárt nyúlva reméltem egy kézfogással megpecsételhessük a találkozásunkat.
- Lenne kedved egyszer modellt állnod az egyik festményemnél? Igazán nagy örömmel öntené el lelkem, ha a vásznamon is megmaradhatna-e szépség. – kérdeztem a lánytól ki nemrég tért be otthonunkba.

Tárgy: Re: Zelnarak és Soren albérleti lakása Szer. Feb. 13, 2013 8:17 am

~Üdvözlet, barátaim~

- Szia, Soren. – Köszöntöm őt lágy, halk hangon, majd invitálására beljebb megyek. Ahogy körülnézek, egyből fel tudom mérni, hogy ez a legénylakás épp olyan, mint amilyet elképzeltem; a ház tömbesítése miatt ez is apró, egyszerű, de hát amennyire ők pasik, úgy itt is megtalálhatóak az el-eldobott ruhadarabok, és egyéb arra utaló jelek, hogy ide nők még nem tették be a lábukat.
Ahogy bemutatja nekem a barátját, először elmosolyodok, de a ’vízidomár’ szó hallatán akaratlanul is elfehéredek, és undor lesz úrrá rajtam. Magamnak tett íratlan ígéret lehetett, hogy többet nem próbálkozok be vízidomároknál, sőt nagy ívben elkerülöm őket – erre most közvetlen itt áll előttem egy, s a kezét nyújtja üdvözlésképp.
- A teával van már elég rossz tapasztalatom. – Mosolygok rá Sorenre. - Valami olyat, amit megérzek. – Mondom, ráhagyva a döntést. Nyilván nem tudhatja, mekkora alkoholtartalmú italra célzok, de sajnos én sem.
Még mindig a férfi jobb kezét bámulom, és nem tudom letörölni az arcomról az ijedtséget. Benne van a pakliban, hogy ez az ismeretség is fájni fog. Mint ahogy Soren esetében is. De meg kell próbálnom… talán nem mind olyan… talán…
Zavartan pislantok rá, mosolyom megrendül. A saját jobb kezemre pillantok, ami be van kötve, és nagyon sajog, úgyhogy a balt nyújtom oda neki végül, így kénytelen ő is kezet cserélni.
- Sajnálom. Baleset. – Kuncogok fel az italoknál ügyködő férfiúra nézve. - Ahogy ő is mondta, én Ismira vagyok, Ismira Stegalkin. Ha már rólad tudom, hogy milyen képességekkel rendelkezel, én is elárulom, hogy tűzidomár vagyok. Habár Délről jöttem. – Válaszolom bemutatkozásként, s kezet rázunk.
A következő kérdésénél egy kicsit elpirulok – nem sűrűn kapok nyíltan ilyen bókokat, az pedig még lélegzetelállítóbban hangzik, hogy még le is fessen! Pislogok párat az ajánlaton, aztán elgondolkozom.
- Nos… kiszemeltem magamnak egy aranyos, kissé giccses, de mindenképp elegáns estélyit a közeli drága boltocskában. – Osztom meg teljesen fölöslegesen a töltelék információt velük. - Arra gondoltam… hogy először letesztelném, hogyan lehet vele táncolni – pillantok itt Sorenre - S utána, vagy esetleg közben lefesthetnél. – Ajánlom fel, és újra elmosolyodok.
Nem, nem hinném, hogy ő is olyan rossz lenne, mint a többi.
A tekintete jámbor, az arcfonásai finomak, és túl lassan és kedvesen mozog ahhoz, hogy el lehessen róla képzelni, ő bárkinek is a rosszakarója lenne.
Kissé zavartan elkezdek dobolni a lábammal, ahogy körülnézek. Itt-ott eldobált papírlapokat látok meg, amikre mintha hosszú regényeket, beszámolókat pingáltak volna vázlatosan, kézzel. Távolról is felismerem a rovásszerű írást, ami Soren kézjegye; úgy tűnik, ez egy ilyen művészlakás.
- Majd mindketten megmutathatnátok a szobátokat. – Vetem fel az ötletet, miközben arra várok, hogy Soren az általa választott –vagy kevert- italt ide hozza nekem.

Tárgy: Re: Zelnarak és Soren albérleti lakása Szer. Feb. 13, 2013 9:11 am

~Üdvözlet, barátaim~

Utólagosan eszembe jutott, amit még Zelnarak mondott azzal kapcsolatban, hogy hóból kreál majd néhány szörnyet, amelyek nem más célt fognak szolgálni, mint elrémíteni a házmestert. Erre vidám, kissé talán gonosz gondolataim támadtak, tényleg egy kiállhatatlan fickó volt, jó muri lett volna, ha összecsinálta volna a gatyáját. Bár, talán annyira még ő sem volt balfék, de ki tudja?
~ Megnézném az arcát a trottyos marhájának! Múltkor is kihajította azt a fiatal párocskát, pedig csak pár napja késett a fizetésük. Szegény párák, kereshetnek új albérletet, mert a szeszélyes vén hülye nem tudott a neki tökéletes időpontban berúgni a pénzből.~ gondoltam magamban, ezután ugyebár betessékeltem Ismirat, aki nem ellenkezett. Körbetekintettem a szerény kis hajlékunkban, ekkor jutott eszembe, meglehet, a vendég érkezése előtt sem ártott volna kicsit a tisztaság körmére nézni, ám az uralkodó káoszon már nem igen lehetett változtatni. Szerény személyemnek csak néhanapján jutott eszébe a rendrakás, de akkor valaminek nagyon feltűnően kellett szúrnia a szememet. Mentségünkre legyen mondva, szó sem volt előre megbeszélt találkozóról, így csupán kellemes meglepetésként ért bennünket Ismira látogatása. Zel nem húzta az időt, azonnal előállt egy sármőr dumával, mire egy nagy vigyor keletkezett a képemen. Ezzel mégiscsak büszkévé tett, nem hiába áradoztam a társaságunkban álló hölgyeménynek róla, ízelítőt adott az úriemberi modorról, melyre felkészítettem Ismirat még a legelső összefutásunk napján.
- Igen, nos a mi találkozásunk esete igen... egyedi. De én szentül hiszem, hogy még a legrosszabb kezdetből is ki lehet hozni egy jó végkifejletet.- mondtam, miközben a lány zöld szemeibe néztem, utána kacsintottam egyet rá.
- Heheee... Igaz is.- hablatyoltam kínosan vihogva, amikor a lány a teával kapcsolatos dolgot kijelentette. Még nem volt rá alkalmam elmesélni a történetet a legjobb cimborámnak, minden esetre reménykedtem benne, amennyiben tűzidomár vendégünk élni kíván majd a mesélés jogával, nem fogja minden egyes idióta mozdulatomat beleszőni a regélésébe. Azokban ugyanis bővelkedtem. A szekrényben kutattam, de sok keresést nem vett igénybe az ital, mivel előkaptam azt a butykost, melyből önmagamnak öntöttem egy felessel nem is oly régen. Az üveggel a kezemben fordultam meg, s dőltem neki a mosogatónak, mialatt a két ismerősöm bemutatkozási rituáléját követtem figyelemmel. Először kicsit elkomorodott az arcom, midőn Ismira a kezén lévő sebeket emlegette, mivelhogy azoknak nagy valószínűséggel én voltam az okozója.
~ Szóval még ő sem regenerálódott teljesen.~ merengtem. Jó lett volna a találkozásunk összecsapás részét meg nem történté tenni, csakhogy a dolgok úgy alakultak, ahogy. Mellesleg, egy hangyányit elképedtem, elvégre a leány teljes nevét azon pillanatig én sem ismertem. A festményes témánál pedig Zelre kezdtem vigyorogni, képes volt elképesztő ötletekkel előállni, s biztosra vettem, ezzel nagyon imponált Ismiranak, hisz a bájait dicsérte ezzel, nem is akárhogyan. A táncolós résznél rám szegeződött a vendégünk tekintet, amitől célzott személynek éreztem magamat. Kellemes képzelgés kerített hatalmába, ahogyan elképzeltem őt, eszméletlenül csodálatosan, abban a báli ruhában, habár még az estélyi kinézetét sem ismertem. Tudtam egy kicsit táncolni, volt hozzá érzékem, a szüleimtől örököltem, noha régóta nem gyakoroltam.
- Mielőtt kiesnénk a beszédtémából, parancsoljatok!- léptem színre, majd mindkettőjüknek töltöttem az italból, legutoljára magamnak. Mielőtt még lecsaphattuk volna az alkoholt, baljósan vontam meg a szemöldökömet, s Zelnarakra szegeztem íriszeimet.
~ A szobáinkaaaat? Haver, nem tudom te miként vagy ezzel a dologgal, viszont az enyém úgy néz ki, mint ahol a százéves háború zajlott!!~ beszéltem hozzá, szinte már telepatikus kapcsolatteremtéssel, de véleményem szerint pusztán a vészjósló nézésemből levette azt, amire utaltam. Ezt követően vártam, hogy valamelyikünk pohárköszöntőt mondjon.

Tárgy: Re: Zelnarak és Soren albérleti lakása Szomb. Feb. 16, 2013 3:53 am

~Üdvözlet, barátaim~

A lakásba, mikor belépett a hölgy ide-oda mozgó tekintete elárulta, hogy a nappalinkban van mit nézni, de az valószínűleg nem egypár művészi festményem vagy kiemelkedő cikke volt lakótársamnak. Inkább lehányt ruha, amelyek a kényelmetlenségük miatt le szoktuk hántani magunkról a munka után, vagy pedig üres üvegek, melyek tartalmát a testnek sikerül már megszűrnie jobbik esetben. Igaz minekünk Sorennel, már megszokott volt ez a fajta rend minőség. Olyan 1 és 2 hónap közt szoktunk takarítani, de azt is a házmesterünk miatt, nehogy azt higgye, hogy pár hontalan lakik a kiadott garzonban. Kezem mozdulatlanul várta a hölgy ismeretlen szorítását várva, míg ő a két ital közül választott. A kacsó, amiért nyúltam volna sérülések miatt, be volt kötve a hölgynek.
- Ohhh rettentően sajnálom! Azaz aranyos pofid elvonta a tekintetem. De nekem az is jó, ha megölelhetlek így elsőre. – kértem elnézést a lánytól és a kezemmel érezhettem finom bőrének tapintását. A földnomád haverom egy kis betekintést nyújtott az első találkozásukról, bár nem sokat tudtam belőle kivenni. A következőekben az is kiderült, hogy egy baleset által keletkezett a seb és, hogy a számomra már ismerős Ismira tűzidomár. A legfurcsább a mondatában az, miképpen délről származik.
- Délről mármint a sarkról? Ha ez igaz, akkor igazán sok mindenben ellentétes polaritást alkotunk, mert én északi vagyok és az ellentétes elemet képviselem. – kérdeztem a leánytól bízva abban, miként nem csinálok magamból hülyét, plusz egy észrevételt is bele csempésztem mondandómba. A szőke tűzidomárnak benyújtott kérelmemre elpirult. Igencsak nagy örömmel láttam, miképpen orcáján a rózsához hasonló színek lesznek uralkodóak. Egy estélyiről kezdett el mesélni a fiatal hölgy, kinek minden szíve vágya annak viselése lehetett. Előbb azért ki akarta próbálni, hiszen nem minden az elegancia, a kényelem is számít. Emlékszem arra az esetre, mikor elmentem egy szabóhoz, kinek munkáján csak akkor látszott a hiba, mikor az egyik ismerősömmel kezet fogtam. Ugyanis az úja majdnem a könyökömig felcsúszott. Természetesen az árát visszaszolgáltatni már nem akarta az állítólagos szabó.
- Rendben van nekem úgy is tökéletesen megteszi, de azért remélem ezek a szép lábakat is megörökíthetem, s a szoknya nem fog benne megakadályozni. – mondtam ismét egy bókot mialatt beleegyezésemet adtam az apró módosításba. Soren a kimért italt is kezünkbe nyomta, amelytől a beszéd is hangulatosabbá válhatott és még több bók fogalmazódhatott meg elmémben.
- Akkor éljen a méreg! – szólaltam fel egy vicces tószttal, mire odanyújtottam a két szórakoztató társaságnak poharamat egy kis koccintásra. A szobával kapcsolatos szavakra egy kicsit megdöbbentem és elkezdtem gondolkozni, vajon mennyire van rendetlenség. Eszembe ötlött, hogy az ágyam nem volt szépen bevetve és a széket díszítő szennyes nadrág. Ezen felül meg már csak egymásnak támasztott festményeim voltak és pár érdekes olvasmány szétszórva. Pár minutum után lehúztam az üveg tartalmát, melynek útja tüzes nyelőcsövet és gyomrot hagyott maga után.
- Na, akkor én meg is mutatnám a szobámat, a fellelőséget vállalom. – jelentettem ki csuklások közepette, melyek szájpadlásomat csiklandozták. Az ajtóm kilincséhez nyúlva, eszembe jutott a találkozásról mondott hiányos történet, ami nem hagyott nyugodni.
- Amúgy ti, hogy is találkoztatok? Előbb szeretném tudni, ha nem baj, mert nagyon érdekelne, miképpen keletkeztek ilyen sebek ez által. – tettem fel a fantáziámat megmozgató kérdést. Mikor azt elmondták, kinyitottam előttük lelkem tárházát, hol a halandóságom által megkedvelt tárgyak rejlettek.
- Ez lenne az én szobám. Egy kicsit kicsi, de azért szerintem lakható. – mutattam be az általam lakott szobát és vártam a leányzó kritikáit.

Tárgy: Re: Zelnarak és Soren albérleti lakása Vas. Feb. 17, 2013 6:50 am

~Üdvözlet, barátaim~

Amint Soren meghozza, rögtön belekortyolok az italocskába. Már az első korty is megüt kicsit, rossz előre belegondolni, hogy mennyire a fejembe fog szállni. Ami a legrosszabb ebben, hogy ők valószínűleg két pohár ilyennel se éreznék meg; és illetlenség lenne csak úgy visszaadni az alkoholt…
Kérésem, miszerint mutassák meg a szobájukat, látszólag eléggé lesokkolja őket – nem csoda, mert valószínűnek tartom, hogy a nappali, ahová beléptem, a lakás legtisztább zuga, de ez is csak azért, mert bizonyára itt töltik a legkevesebb időt. Ennek ellenére itt se figyelhető meg túlzott higiénia; sok-sok szétdobált póló, amibe beleizzadtak, és ki tudja, mióta hevernek ott. Habár nagyon kellemes, férfias illatot árasztanak magukból. Össze-vissza elhagyott feles poharak, melyekből már ki is nyalogatták az italt.
Arról nem is beszélve, hogy mi lehet a lakószobában, ahol bizonyára nagyon sokat vannak, és akármennyire is tűnnek úriembernek, a nézésük mindent elárul a helyzetről; legalább négy-ötször nagyobb ott a rendetlenség. Ilyenkor bánja meg az ember, ha vendége van.
Már épp arra számítok, hogy első kézből visszautasítják a kérdésem, de Zelnarak, mint magát nem szégyellő úriember, rögtön felvetette, hogy ő megmutatja először a lakóhelyét.
- Kaptál egy kis időt, hogy összeszedd magad. – Mosolygok rá Sorenre, majd gyorsan elkapom a tekintetem, és elvörösödök. Mégis mit képzelek, hogy második találkozáskor máris csábítani próbálok? Mi ütött belém egyáltalán?
Mielőtt a férfi hozzám szólhatna, hogy esetleg kérdőre vonjon, Zel rögtön elvezet szobájának ajtaja felé – közben megpillantom, hogy errefele van a fürdő is, ám belegondolva, hogy milyen állapotok uralkodhatnak, elborzadva nézek előre, hogy lássam, merre is tartunk.
Vezetőm épp a kilincsért nyúl, mikor rákérdez találkozásunk mivoltára, illetve, hogy ezen belül hogyan is keletkeztek sebeim.
- Ami azt illeti… egy teázóban találkoztunk. – Milyen idillinek hangzik. - Amint megfordult volna, rám öntötte a forró teájának tartalmát… így sikeresen eláztatta a fehér trikómat, szóval belátást nyert… oda. – Köhintek ökölbe szorított kezembe zavartan. - Nem hiába, én az indulatoknak és a szenvedélyeknek élek, meg az egyéb erős érzelmeknek, akárcsak a tűz. Teljesen összezavartan, dühösen neki estem. Egy ideig simán kerülgette a harcot, aztán csészéket dobált… amiket én többnyire jól hárítottam… végül egy nyitott tenyeres ütésem csak a szilánkokat fogta fel. – Magyarázom, miközben szinte újra átélem találkozásunk minden egyes mozzanatát. Melegség tölt el, mire a fiú benyit a szobájába, és én belátást nyerek az életterébe.
„Meglepetésemre” az ágy természetesen úgy van, ahogy felkelése után hagyta – teljesen szét van vetve, a párna majdhogynem teljesen lelóg a helyéről. Egy széken, melyen bizonyára olvasás vagy festegetés közben ülhetett, szennyes ruha van, továbbá szerteszét festmények vannak egymásnak támasztva, a szekrényeken magazinok és könyvek helyezkednek el.
Érdeklődve kicsit beljebb lépek, és az egymásnak támasztott festmények felé nézek.
- Megtekinthetek… párat? – Kérdem rájuk mutatva. Kíváncsi vagyok a festőtudományára, habár nem kételkedek a tehetségében.

Tárgy: Re: Zelnarak és Soren albérleti lakása Vas. Feb. 17, 2013 9:31 am

~Üdvözlet, barátaim~

A pohárköszöntő igazán stílusos volt, nem is nagyon vártam mást Zeltől, ilyenkor mindig egy nagy vigyorral az arcomon nyugtáztam a srác mondatát. Nos, igen. A méreg. Valószínűleg csak egy kifejezést tudtam volna mondani, ami hasonlóan találó lett volna, mégpedig a szívgyógyszer. Kissé lelassulva tekintettem rá arra az aprócska pohárkára, aminek a tartalmát el fogom fogyasztani, amint koccintottam a barátaimmal. Milyen kis üvegcse, mégis mekkora hatalmat hordozott magában. Úgy éreztem, túl nagy felelősség lett volna neki akkora felelősséget cipelni törékeny személyében, így megszabadítottam a kínzó folyadéktól, mi azon nyomban a gyomrom felé kezdett gördülni. Hatását azonban az arckifejezésemen fejtette ki, mert nagyjából olyan képet vághattam, mint akinek sokkolót nyomtak az agyához. Természetesen, igyekeztem minél hamarabb rendbe hozni az ábrázatomat, ez sikerült is, csupán a felfelé konyuló számon nem tudtam segíteni. Nekem aznap már nem az első adag "gyógyszerem" fogyott el, de sok kellett még ahhoz a bizonyos állapothoz, hogy részeg legyek. Jól is volt ez így, a maga nyugodt, megfontolt menetében. Különösebb gondjuk a többieknek sem adódott a fogyasztásból, szóval minden a legnagyobb rendben ment. Ekkor történt egy, a számomra nagy segítséget nyújtó esemény, Zelnarak beadta a derekát, amiből következően nekem jutott némi időm összepakolni, bár hirtelenjében azt sem tudtam, mi nem volt a helyén? Vagy, egyáltalán volt-e olyan dolog a kis vackomban, ami a helyén volt? Ez komolyabb problémák sorozatát vetette fel. Hálásan bólintottam egyet a vízidomár lakótársam felé. Mire valók a barátok? Kihúzott a bajból. No, nem azért, szerintem Ismira nem tervezte a fejünk leharapását, még abban az esetben sem, amennyiben szétszórtak voltunk, ám a vendég az mégiscsak vendégnek számított. Egy darabig mellettük ballagtam komótosan, amikor a tűzidomár leányzó tett egy felém címkézett megjegyzést.
- Igenis, főnökasszony!- vágtam magam vigyázzba, s a kezemet a homlokomhoz emeltem, akárcsak a tisztelgő katonák. Persze, ezt csupán egy hozzám illően béna poénnak szántam. Arcom komollyá változott néhány másodperc erejéig, majd elkacagtam magam.
- Meglátom, mit tehetek az ügy érdekében. De előre szólok, nincs sok esély a mocsok elleni háború megnyerésére.- ejtettem meg a kijelentésemet lemondó hangnemben, azután kettesben hagytam két jó ismerősömet, és zsebre vágott kézzel hatoltam be a szobám ajtaján. A bejárattól nem messze elfekvő rádióból már nem is szólt zene, csupán halkan sercegett. Valószínűleg az öreg gombok akaratlanul is elmozdultak, ezzel rossz frekvenciára állítva a viharvert masinát. Jobbnak láttam kikapcsolni. Engem sosem zavart a félhomály, képes voltam olyan körülmények között is dolgozni, ráadásul az éjszakai bagoly életmód amúgy sem biztosított sok fényt a gépeléshez, ebből adódóan nappal sem volt nagy világosság a kuckómban. A pakolás azonban más tészta volt, ahhoz muszáj voltam látni is, ezért a redőnyhöz baktattam, határozott mozdulatokkal húztam azt fel. A beáramló fénysugarak tengerében apró porszemcséket lehetett felfedezni, amik sajátos, elegáns táncukat járták a szobám légkörében. Igazán elbűvölő kis bestiák voltak. Fortuna akarata volt, hogy sosem buktam még fel a szétszórt baromságaimban, pedig a padlón tényleg mindenből volt egy kevéske. Először is a széthányt cuccaim között próbáltam valamiféle rendet varázsolni, a ruhákat gyorsan, igénytelenül hajtogattam össze, majd vágtam bele a tátongó szekrényembe. A papírokat rendszerezni több órába telt volna, ezért csak szimplán egymásra helyeztem őket, következő lépésként meg mehettek az íróasztalom tetejére, ahol fehér toronyként díszelegtek tovább. Aznapi munkásságom félbe volt hagyva, viszont azzal nem kívántam kezdeni semmit, majd befejezem, ha lesz rá időm. Az idő nekem dolgozott. Bevetettem még a kanapét, ami összehajtva sokkal kisebb méretekkel ruházódott fel. Nem volt több teendő, ezért Zel szobája felé vettem az irányt, mikor odaértem karba tett kézzel dőltem neki az ajtófélfának. Kissé én is körbepillantottam, ha az ember gyakran jár egy helyen, néha eszébe sem jut már alaposabban megcsodálni azt. Legjobb barátom lakosztálya magával ragadó volt. Az a sok festmény képes volt velem elfeledtetni teret és időt, hogyha elég beleéléssel csodáltam őket. Nem akartam félbeszakítani kettejük beszélgetését sem, úgyhogy azon tűnődtem, melyik alkotást nem láttam még a múltban. Zel gyakran mutatta be nekem a frissen sült kreációkat, úgyhogy aligha akadt köztük olyan, ami teljesen új lett volna számomra, maximum egy-kettő példány.
- Gyönyörűek, nemde?- kérdeztem Ismirat, miközben halvány mosoly tündöklött az arcomon. Kíváncsi voltam, hogy a hölgyet mennyire vonzotta a művészet. Ráértünk, szóval újból némaságba burkolóztam, hallgattam, hátha Zel mond még majd valami érdekes beszámolót némelyik kedvencéről.

Tárgy: Re: Zelnarak és Soren albérleti lakása Hétf. Feb. 18, 2013 7:28 am

~Üdvözlet, barátaim~

Látszott a feles hatása a szobában lévő barátaimon is. Akaratlan izomrángásokat okozott mellyel el se tudták titkolni, ők se annak a bizonyos alkoholnak erősségét. Mielőtt bementünk volna az életterembe Ismira lakótársamat figyelmeztette a kapott esélyre, mellyel jobb színbe tűntetheti fel a szobáját. A lánynak azt is sikerült elmagyarázni miféle képen esett meg az első találkozásuk. A történetben egy bizonyos teás résznél rögvest felkaptam a fejem. Le se tagadhattam volna, miszerint férfiból vagyok és próbáltam kreatív elmémmel ezt a pillanatot, a sötét képzeletbeli vászonra festeni. Már csak a fantáziám okozta látványtól is egy kissé ledermedtem, s szemem alatt lévő bőrréteg elvörösödött.
- Miért nem vagyok én ilyen esetekben a közelben? – tettem fel a kérdést egy kis vigyorral az arcomon, mellyel a kínos perverzséget viccként burkoltam. Miután belátást nyújtottam a finom hölgynek a hálószobámról, kinek tekintete olyan tüzes volt, mint a puszta, hol árnyék se rejt a perzselő napsütés szerteágazó sugaraitól. Kissé elszégyelltem magam az optimista emlékektől, amelyekkel áltattam magam a szobámban uralkodó rendről. Egy kérdéssel járult felém az újonnan megismert szőkeség, miszerint művészetemet ábrázoló fehér farostokra vethetne-e pillantást.
- Nos persze, de azért remélem tetszeni fog, amit látsz. – próbáltam kicsit szerényen előre bebiztosítani magam, kevélységemből visszavéve, mivel akkor összetörhetne egy rosszindulatú kritika. A festményeket, mik az íróasztal egyik ajtajához voltak támasztva, próbáltam hajlásom közben, minél inkább kitakarni. A félkész, vagy nem olyan sok büszkeséget érdemlő mázolmányokat beljebb tettem. A legszebb még eladatlan munkáimat mutattam meg a lánynak, mellyel megpróbáltam, valamely módon egy kis megdöbbenést, s vigyort csalni orcájára. Hirtelen észrevettem az ajtófélfának támaszkodó Sorent, akire rámosolyodtam büszkén mialatt az összesen kéthónapnyi munkának a jobb oldalát odanyújtottam Ismirának, kit azok megfogására ösztönöztem.
- Minden festménynek megvan a saját kis történelme, én csak megpróbálom megörökíteni a természet szépségeit a későbbi generációnak. Néhány festményt pedig a saját fantáziám alapján és mások általi leírással alkottam meg. Mondjuk ez a kép is Roku Avatart ábrázolja a sárkányán, akit sajnos nem volt szerencsém megismerni. – próbáltam bemutatni a lánynak mégis mért táplálok oly nagy szeretetet munkám iránt. Reméltem a népe egyik híres tagjáról alkotott festmény meghozza kedvét a művészetek világához, ha eddig nem lett volna.
- Ez pedig a legutóbbi északi látogatásom során készült. – mutattam meg a származási helyemről készült elképesztő történelmi várost. A rajzom nem azért nem kelt el, mert nem találtam rá vevőt, hanem azért merthogy én akartam a szobám falán tudni. A képek fogyásával egyszer csak barátom felszólalt és a képekkel való örömét fejezte ki.
- De ezek mind eltörpülhetnek a legújabb munkám elkészültekkor. Melyhez egy már csak egy meseszép lány kel kinek, alakjának szépségébe a legtapasztaltabb hozzáértő művészek is kételkednének, és azt állítanák, miképp ilyen tünemény még a mesébe se létezik. - mondtam el eddigi legszebb bókomat, mely megfogalmazódott bennem Ismiráról. A lányra tekintettem, s mosolyra kanyarodott az ajkam.
- Egy kis vérfrissítő után szerintem mehetünk is a szobádba Soren. – jelentettem ki mialatt az egyik szekrényből elővettem az északiak által főzött alkohol tartalmú folyadékot. Az ital kékes üvegben volt, rajta egy szép ugyanolyan színű, habár sötétebb árnyalatba tartozó selyem fonal lógott, amelyen a víztörzsének jele volt. Lecsavarva a tetejét az óceánikörte erjesztéséből főzött alkohol illata megütötte az orrom. Bízva abba, miként a szobámba tartózkodó idomárok meg akarják ízlelni a hagyományokat őrző piát így öntöttem nekik. A ritka itóka megivása után vagy közben pedig mehettünk a másik hálószobába.

Tárgy: Re: Zelnarak és Soren albérleti lakása Hétf. Feb. 18, 2013 10:06 am

~Üdvözlet, barátaim~

Valahogy meg se lepődök Zelnarak hirtelen elszólásán – már, ha ezt nem direkt akarta így… - miszerint neki kellett volna ott lennie Soren helyében. Látom az arcára kiülő elégedettséget, miközben a helyzetbe képzeli magát, és…
Egy pillanatra kinyitom a tenyeremet, és megfeszül a karom, de aztán békés, már-már kísérteties mosolyt erőltetek magamra, Soren megverése után mégse akarok még egyszer faragatlan lenni. Ha úriember, mégiscsak egy férfi.
- Nos… – Köhintek zavartan. Egyre több az ehhez hasonló megnyilvánulás. Ez nem jó! - Ez nyilván a sors kellemetlen játéka lehet veled szemben. Arról nem is beszélve, hogy egy pillanatra le is tépődött rólam a trikó… Soren milyen… szerencsés volt, nemde? – Sóhajtok fel eltelve, de a helyzetre visszagondolva elvörösödök hol a dühtől, hol a zavartságtól.
Miután válaszolok neki, és bemerészkedtem a szobába – továbbá megadja az engedélyét, hogy megnézhessem a festményeit, érdeklődve pillantok körbe.
Példának okáért kezem ügyébe kerül egy gyönyörűen lefestett kert; az életteli színek, az irigylésre méltó vonalvezetések a vásznon talán még szebbnek mutatják be a teraszon elhelyezett virágokat és fákat, mintha élőben látnám. Egy pillanatra annyira beleélem magam, hogy a növények illata és a frissen vágott fű illata is megcsapja az orrom; és még pár pillanat alatt kiélvezem a festményt, majd a következőt veszem szemügyre. Távolról ábrázol egy embert, ki magányosan ál egy oszlopnak dőlve, esernyőjét a feje felé tartva, annak ellenére, hogy süt a nap; a világos és a szürke színek tökéletes kontrasztban vannak elhelyezve a képen.
- Hisz ezek csodálatosak! – Jelentem ki ámultam, és néhány félkész munkájára is lopva tudok egy-egy pillantást nyerni, melyek ugyancsak vázlatosak vagy félig színezettek csupán, így is látszik, hogy milyen jó lesz.
Rögtön elmagyarázza az elvét a festéssel kapcsolatban, majd egy új festményt ad a kezembe, mely Rokut, az egykori Tűz Birodalmából származó Avatárt ábrázolja sárkányát meglovagolva. Csodálva simítok végig a kép szélén, ügyelve arra, hogy biztos ne tegyek kárt benne, és a szám is tátva marad, a szemeim pedig csodálkozóan csillognak. Az Avatárok… róluk is tanultunk az iskolában, és én kiemelkedő figyelemmel figyeltem azokon az órákon, mikor Rokuról tanultunk.
- Azt mondtam, csodálatos? Nem… – Lehelem magam elé. - Ezt nem lehet szavakkal kifejezni! Lekicsinylő lenne azt mondani, hogy fantasztikus! – Fordulok felé mosolyogva, mire ő kezembe adja a szülőföldjéről készült festményt. Az Északi Sarkon látszólag modernebbek az épületek, és minden kötöttebb, mint ahogy az oktatás is, még ha a kép azt nem is fejezi ki. Ámulva bámulok a képre, ami akár egy nagyon jól készült fotó is lehetne.
- El se hiszem, hogy lehet valaki ilyen tehetséges. – Vigyorgok rá, majd megemlíti újra legújabb projektét, melynek középpontjában én állok; büszkén húzom ki magam. - Ezeket látva… megtiszteltetés, hogy egy ilyen úriember vászonra vetheti alakom, s örök időkre halhatatlanná tehet egy kép formájában. – Biccentek neki szinte már úrinősen, majd Zel elővesz egy halványkék színű folyadékot a szekrényéből. Egy pillanatra meginog a lábam, ahogy belegondolok, újra innom kell – de hiszen ezt is alig bírtam ki, még csoda, hogy tiszta a fejem!
Természetesen ettől függetlenül odatartom neki a poharat, hogy tölthessen nekem, majd azt lehajtva megrázom szőke, loboncos hajamat, és megindulunk Soren szobája felé.
Hála annak, hogy kapott időt, egy viszonylag rendes szobába lépek be; a legnagyobb rendetlenség, ami felhívja magára a figyelmet, azaz íróasztalán tornyosuló papírhegy, illetve a másik asztalán elhelyezkedő, öt-hat boríték.
Belépek a szobába, és lehuppanok az ágyra; úgy döntök, onnan várom meg, míg körbe mutatja nekem a szobáját.

Tárgy: Re: Zelnarak és Soren albérleti lakása Kedd Feb. 19, 2013 8:30 am

~Üdvözlet, barátaim~

Izgatottam hallgattam Zel beszámolóját az alkotásairól, jól sejtettem, amikor úgy gondoltam, hogy némelyiknek a történetét meg fogja majd említeni. Bár nem sokszor tudtam, pontosan melyek voltak azok a dolgok, amik alkotásra ösztönöztek egy hozzá hasonló művészlelket, de talán maga az egész világ. Hisz az életben, a környezetünkben, mindennek megvolt a maga gyönyöre, csupán valamilyen úton-módon fel kellett azt fedezni. Meglehet, éppen ezen észrevétel volt a festők feladata, mint ahogyan az újságíróké az igazság közlése, legalábbis, ha jómagamról volt szó. Láthatóan vendégünket, Ismirat is lenyűgözték az ecsettel kreált portrék. Az avatárt ábrázoló kép igencsak pompás darabnak számított, szerény véleményem szerint egyike lehetett azoknak a képeknek, melyeket a vízidomár lakótársam nem szándékozott áruba bocsátani, merthogy ahhoz túl kedvesek voltak a lelkének. Én nem rendelkeztem hasonszőrű alkotásokkal, mivel minden egyes irományomat oda kellett "ajándékoznom" a szerkesztőségnek.
~ Esetleg, amennyiben könyvet írnék... Vajon mi lenne a témája? Áh, úgysem tudnám befejezni, mégiscsak egy lusta disznó vagyok!~ gondoltam magamban, mialatt egy idióta vigyor kúszott feljebb a számon. Egy csöppet azonban megilletődtem, midőn cimborám olyan nagy, s pozitív hangulattöltettel kezdett beszámolót adni a születési helyéről. Ebben úgy tűnt, különböztünk, mert az ő helyében engem még a gondolat is fájdalmasan érintett volna. Családjának elvesztése egy óriási tragédiaként hathatott rá, amikor pedig ez eszembe jutott, folyton bűntudatot éreztem, amiért én oly könnyedén léptem le otthonról, holott a családom mindent megadott nekem. Szép hála, mondhatom. Egy szinten meg is értettem, miért nem kívánták velem tartani a kapcsolatot. Elmélkedésemből az ébresztett fel, amikor Zel elővett valamiféle kék színű, alkohol tartalmú folyadékot a szekrényből, majd azzal kínálta baráti körünket.
- Nos, ezt ki nem hagynám!- vágtam rá, azután beljebb hatoltam a szobában, és elvettem cimborámtól a töltetet, amit koccintás után jóízűen el is fogyasztottunk. Ez még erősebb volt, mint amivel én kínáltam Ismirat és Zelnarakot, szóval az arcom valami még földöntúlibb mimikai üzemmódba kapcsolt.
- Húú, nem semmi.- állapítottam meg, szinte már elrekedt hangon. Felmerült, hogy már ideje volt nekem is bemutatni a vackomat, ezért betessékeltem barátaimat a szobámba. Ahogyan elhelyezkedtek, derékra tett kézzel pillantottam körbe, nem is tudtam, hogy hol kezdjem.
- Öhm, mint bizonyára láthatod, kedves Ismira, az én kócerájom nem rendelkezik túl nagy művészeti jelentőséggel. Talán a bútorok relikviák, mert azok kb. Aang avatár generációja óta nem voltak kicserélve. Hehe! Szóval, ott a sarokban van egy megfáradt, öregecske rádió, ami a hangulatot szokta szolgáltatni, mikor nekikezdek a dolgaimnak.- mutattam a leharcolt, öreg masina irányába, amely magányosan, némileg mélabús beütéssel ücsörgött, közel az ajtóhoz.
- Az írógépem egy viszonylag új modell, természetesen csak addig van a birtokomban, amíg a szerkesztőségnél munkálkodom, őszintén szólva egymagában többet ér, mint a szoba többi portékája együttvéve.- közöltem egyszerű őszinteséggel, mialatt megvakartam a tarkómat.
- A kanapé sem mai fialás, viszonylag kényelmes, és...- ám nem tudtam befejezni a mondandómat, ugyanis ismételten kopogás hallatszott a bejárati ajtó irányából.
~ Ki lehet az?~ kérdeztem magamtól tanácstalanul, ezt követően maradásra intettem a társulatunk két, másik tagját, jelezve azzal, majd én ajtót nyitok, ha már úgyis akkora tapasztalattal rendelkeztem benne. Sietősen ballagtam át az előszobán, a konyhán, azután pedig kitártam lakásunk bejáratát. Egy ismerős arcot láttam meg, Chenget, aki a helyi postás volt. Nálamnál pár évvel idősebb főszer volt, vastag szemüveggel az orrán, kezében már ott pihent a fehér boríték, amit barna bőrtatyójából halászott elő.
- Csá Cheng!
- Szervusz Soren! Jött egy levél erre a címre, fogalmam sincs, hogy melyikőtöknek. Ne haragudj, de totál ki vagyok már, és nézd meg ezt a táskát! Látod öregem?! Még a háromnegyede tele van!- fakadt ki a fickó, mire nekem zsibbadni kezdett a szám belülről, valószínűleg az alkohol hatása miatt. Akaratlanul éreztem egyfajta mélyről feltörő boldogságot, a férfi panaszkodása ellenére.
- Haveeer... Ez pech, remélem hamar túl leszel a dolgokon. Utána kapcsolódj ki! Egyél meg valamit Kuang Konyhájában, vagy igyál meg egy teát.- próbáltam belé életet lehelni, ezt követően átvettem tőle a házszámunkra címzett iratot.
- Ó, de ennyi nevet! Jing Kang, Aoi Arata, Ismira Stegalkin...- ekkor megráztam a fejem, mintha rosszul hallottam volna, ám a biztonság kedvéért visszakérdeztem:
- Várj, Ismirat mondtál?
- Igen.
Tehát nem voltam halláskárosult, sőt annyira spicces sem, hogy félre hallottam volna a dolgokat. Megkönnyebbülve állt tovább Cheng, amikor közöltem vele, miszerint a leányzónak én magam is képes leszek átnyújtani a levelet. Visszabattyogtam barátaimhoz, előtte a mi levelünket az asztalra hajítottam, az nem tűnt sürgősnek.
- Bocsássatok meg! Cheng volt az, a postás arc. Ismira, van itt valami, ami neked jött. Fontos lehet.- jelentettem ki, pillanatokon belül pedig a csücsülő hölgyeményhez sétáltam, odanyújtottam neki a fehér papírost.

Tárgy: Re: Zelnarak és Soren albérleti lakása Csüt. Feb. 21, 2013 5:04 am

~Üdvözlet, barátaim~

A lánynak tetszettek a képek, melyeket mutattam és megtisztelve érezte magát, mint modellem. Hiszen nem csekély jutalomban részesedhetett a drága hölgy, minthogy örök időkre megőrzi pont azon napon a lap és a finoman felkent festék szépségét. Az elfogadás tiszteletére meg, mert hiányérzetét mutatta ki a tulajdon testem, egy kis alkohollal kellet megpecsételni a jó hírt. Barátaimnak öntve a kitűnő receptből, próbáltam jó kedvben részesíteni őket. A már-már szertartás szerű koccintást, hagyományos ivásformám követte, amelybe egy a maradék levegőmet kifújva próbáltam meginni a kicsiny pohár tartalmát. Nem akartam két húzásra lenyelni, hiszen nekem már volt szerencsém ehhez a tüzes északi italhoz. Az alkohol elfogyasztása után Soren szobáján volt a sor, s követtük az ismert útvonalon, melyhez csak részeg állapotban lett volna nehéz az út. Ajtó elhúzása után a négy fal belseje is megmutatkozott, mely inkább hasonlított egy irodára, mint hálószobára. A ágyra rögvest lehuppant a másik nem képviseletében érkezett látogatónk. A földidomár haverom rögtön nekilátott padlótól a plafonig bemutatni életterének minden zugát egy ingatlanügynök precizitásával. A beszámolót egy kopogás törte meg. Moccanni készültem, de Soren maradásra intett engem. Nagy kirohanás mellet hagyta ott tulajdonát az újságíró cimborám. A nyitva hagyott ajtón, keletkezett résen át koncentráltam fülemmel, hogy ki lehet a bejárat másik oldalán. A hang ismerősnek tűnt, mely a résen szűrődött át, de még csak tippem volt a dologra. A helység azon részére baktattam, hol a rádió kapott helyet. Egy-két tekeréssel próbáltam olyan csatornát befogni rajta, melyet én is, s vendégem is szívesen hallgat. A korszak egyik legmodernebb és fiatalok által legjobban közkedveltebb műfajára leltem rá, ami pedig a Jazz volt. A szám eléggé jónak tűnt, s könnyednek is. A masinától ellépve odamentem a kanapé kényelmét élvező szőkeséghez.
- Mond csak, a barátod nem bánja, hogy itt vagy két pasassal… vagy nincs is barátod? Nem igazán tudom felfogni, miképp nem lehetne már egy ilyen széplánynak valakije. – kérdeztem a lánytól érdeklődve a fontos információt. A válasz megérkezéséig egy két pillantást próbáltam vetni a lány íriszeire, melyek hasonlítottak a sajátoméra, csak azokat védő szempillák nagysága az övét nőiesebbé tették.
- Bocsi leülhetek melléd? – kérdeztem meg udvariasan a lánytól, s annak engedélyével helyet foglaltam jobbján.
- Nos, mit is akartam mondani? Hát nem is tudom. Mondhatok neked valamit? –beszéltem össze vissza, közben pedig a vérnyomásom egyre csak emelkedett. Az elmémben megfogalmazódott gondolatokat a hangszalagom hamis akkordjaival csak üres hebegéssé habogássá váltak.
- Ismira lenne kedved….- próbáltam minden erőmmel a mondatot érzékszervei számára érthetővé tenni, mikor bejött Soren. A földhajlító ismerősöm egy levéllel érkezett mely a vendégünk részére szólt. A kínos pillanatot megszakítva egy kissé megkönnyebbülve kifújtam magam, és ösztönösen nekiláttam a tarkóm vakarásának, amit a vicces próbálkozásom okozott.
~ Na de jó már mikor kezdtem volna összeszedni magam... ilyen szerencsém is csak nekem lehet. - futottak át elmémen a mérges gondolatok, de csak pár pillanat kellet és lelkemben háborgó tenger lecsillapodott. Kíváncsian kezdtem el néztem miközben a lány kibontja a hagyományos postai csomagolásból a benne rejlő üzenetet. Hirtelennyébe eszembe jutott hogy is kerül hozzánk nem nekünk címzett küldemény.
- A postásunk már megint hozta a formáját és ismeretlen leveleket dobált be hozzánk, vagy hogyan került ide Ismira levele? - tettem fel a kérdést lakótársamnak, kivel már jó ismertük Cheng hibalehetőségeinek tárházát.

Tárgy: Re: Zelnarak és Soren albérleti lakása Csüt. Feb. 21, 2013 8:18 am

~Üdvözlet, barátaim~

Soren minél több humort belecsempészve a mondataiba mutatja be nekem a szobának a főbb részeit, kezdve egy öreg rádiónál –hallgattam én valaha is rádiót?- tovább haladva az írógépére, és így tovább. Egy pillanatra elidőzök a gondolattal, hogy mi lenne, ha a földidomár egy olyan könyvet adna ki, melyet Zelnarak illusztrál; aztán úgy döntök, később felvetem neki a gondolatot, de most nem zavarom meg a magyarázásban.
Viszont nem jut túl sokáig szobájának bemutatásában, mivel beszédét kopogás, csengetés zavarja meg; zavarba jövök, mert belegondolok, lehet, hogy valamelyikük barátnője, esetleg rokona jött, és akkor én igazán kínos helyzetben lennék. Igazán…
Zel már mozdulna, hogy nyissa az ajtót, ám barátjának intésére velem marad, és Soren megy ajtót nyitni. Ahogy a fiú kilép szobájának ajtaján, a vízidomár a rádiót kezdi el bűvölni, hogy zene szűrődjön ki belőle, s hamarosan kellemes muzsikát hallok meg. Nem is rossz.
Mikor odajön hozzám és felteszi kérdését, a gyomrom úgy érzem, összeszorul. Meggyötört pillantást vetek rá, és nem is tudom, mit válaszoljak. Hazudjak, vagy mondjam el az igazságot? Nem fog úgy tűnni, hogy sajnáltatom magam?
Az utóbbi választás mellett döntök.
- Nem, nekem nincs… párom. Szerelmem… vagyis… – Köhintek egyet. E téren nem vagyok biztos az érzelmeimben azóta, hogy Soren felébresztette bennem az emlékeimet. Vagy sose múltak el? Esetleg nem is ez azaz érzés, amiről annyit beszélnek? - Lényeg ami lényeg, emiatt nem kell aggódnotok. Egyszerű… haverjaim sincsenek, meg ilyesmik. – Mosolyodok el kínosan. Miért is mondok ilyeneket? Lehet, hogy ezzel csak őket is elijesztem magammal. De nem érdekel… a valós énemet kell adnom, vagy nincs értelme, ugye?
- Persze, ülj csak le. – Bólintok egyet, és kicsit arrébb húzódok, hogy biztosan elférjen. Amint helyet foglal, pillantása zavarodottá válik, és hebegni habogni kezd, legalábbis teljesen összefüggéstelen mondatokat kreál. Az arcára pír ül ki, és hirtelen nem értem, hogy miért. Talán én mondtam, vagy tettem olyat, ami ezt hozza ki belőlem?
A biztonság kedvéért lenézek a kebleimre, hátha véletlen átlátszó a blúzom, de amint meggyőződök ennek ellenkezőjéről, újra kételyek kezdenek gyötörni. Akkor mi lehet vele, mit kéne tennem?
Épp új mondatba kezdene, mikor Soren berobban a szobába, és közli, hogy a postás járt itt, majd átnyújt egy nekem érkezett levelet.
- Ó. Köszönöm. – Veszem el, és megtapogatom. Habár egy átlagos méretű borítéknak tűnik, érződik, hogy ebben az egyben több levél vagy papír is lehet. A szemöldökeimet összevonva bontom ki az egyszerű, ragasztószerű pecsétet, és rögtön meglátom, hogy egyből három levél is van az egyben, s mindegyik elejére egy szám van firkantva, gondolom az olvasási sorrendre utalva.
- Érdekes… megbocsájtotok? – Kérdem, és felnyitom az egyes számmal ellátott levelet.
A címet elolvasva egyből rettegés fog el: „Gyászjelentés.
Elhunyt neve: Hakka Stegalkin. Halálozás helye: Föld Királysága, Khadi faluja, harmadik utca. Halálozást kiváltó ok: Egyenlőségiek… – Habár nem akarom olvasni, a szemem tovább fut a sorokon. … Halál módja: Gyilkosság.
Ingóságait Caithe nevű feleségére és Ismira nevű utódjára hagyja, többek közt egy [Tövis] nevezetű kard és egy [Szirom] nevezetű harci ruha és egy [Solon] nevű csataállat képében. Továbbá…”
A levél kihull a kezemből. Arra számítok, hogy heves sírásban török ki, de a könnyeim nem akarnak megeredni. Egyszerűen csak csöndesen, magában megszakad a szívem.
Nem, ez nem lehet. Ez nem érhet így véget. Ez nem…
Szinte feltépem a kettes számmal jelzett borítékot. Magyarázatot várok, és anyám írásával találom szembe magam.
„Sajnálom, egyetlen leányom. Óvni akartunk, de csak ártottunk. Apád diplomata úton volt, és… sajnálom. Nem tudok, mit mondani, csak azt, hogy sajnálom. – Látom, ahogy a tintát több helyen elmosta valami. A sós bűzből ítélve a könnyei lehettek. Ennél többet ebben a levélben nem írhatok. El kell olvasnod az utolsót. Sajnálom. Nem akartuk titkolni. Sajnálom.”
Reszkető kezekkel rakom arrébb a levelet, majd megtámasztom a fejemet, és reszketeg, artikulátlan hangon felkiáltok. Végre elerednek a könnyeim. Sajnálja, és mégis mit? Mi a francot?
A harmadik levél után nyúlok, de úgy remegek, hogy majdnem kiesik a kezemből, pláne, mikor meglátom, mivel pecsételték le. A Tűz Urának pecsétje. Mégis, mit akarhat ő tőlem?
Óvatos mozdulatokkal tépem fel a pecsétet, majd húzom ki a levelet. Anyám kézírása, ám a betűket ezúttal sokkal szigorúbban, magabiztosabban húzta meg.
„Mint a Tűz Urának húga, én, Caithe bejelentem, hogy lányom, [Ismira Stegalkin] beléphet a palotába, és teljes védelmet élvezhet ott.” – Rövid, ám lényegre törő.
Sokáig nem tudom értelmezni, mi is van oda írva, aztán tovább olvasok. Az írás újra ellágyul. „Entei, kérlek, védd meg a lányomat. Csak ő maradt nekem, neki pedig már csak te. Kérlek…”
Érzelmeimtől elvakulva dobom el a levelet a semmibe, és arcomat a kezeimbe temetem, csendes zokogásba kezdek, és karokat érzek, ahogy átkulcsolnak. Talán én dőltem azokba a védelmező karokba, vagy csupán maguk a karok döntöttek úgy, hogy segítenek nekem. De egy pillanatra úgy érzem, mégsem vagyok egyedül…

Tárgy: Re: Zelnarak és Soren albérleti lakása Szer. Feb. 27, 2013 6:46 am

~Üdvözlet, barátaim~

Én is nagyon kíváncsivá váltam azzal kapcsolatban, hogy vajon mit rejthetett magában az a papír? Ismételten felmerült bennem pár emlék, az időkről, amikor még csak pár hete költöztem ebbe a fantasztikus városba, s először rávettem magamat arra, hogy levelet írjak a családomnak, akik azóta sem adtak hírt magukról. Pedig engem annyira érdekelt, mi lehetett velük, elvégre mellettük nőttem fel, ők biztosították a család melegét. Ilyenkor eszembe jutottak azok az emberek, akik szülők, vagy testvérek nélkül néztek szembe a kegyetlen élettel, a mindennapok megpróbáltatásaival. Ezekkel együtt újra, és újra tudatosult bennem, mennyire hálátlan voltam azon az éjjelen, az önzőségem, a hibáim, melyekből tanulnom kellett volna. Ez nem mindig sikerült, sokszor követtem el ugyanazokat a vétkeket, mert makacs voltam, önfejű, büszke. De ez a történet most távol állt az én múltamtól. Zelnarak kérdésére elmosolyodtam. Chengnek valóban voltak néha húzásai, ettől függetlenül kedvelhető srác volt.
- Neeem, kivételesen minden rendben volt. Csak beszélgettünk egy keveset, aztán felsorolt egy pár nevet, akiknek még ki kell szállítania borítékokat. Merő véletlenségből Ismira nevét is megemlítette. Talán a sors akarata.- jelentettem ki, miután átnyújtottam a küldeményt a hölgyeménynek, aki vendégségben volt nálunk. Hittem-e a sorsban? Ez egy nagyszerű kérdés volt, még számomra is, mivel fogalmam sem volt róla. A világ annyira bonyolult volt nekem, lehet, sosem fogom megérteni annak működését. A dolgokkal okkal történtek-e, avagy merő véletlenségből, magam sem voltam képes letenni a voksomat egyik állítás mellett sem.
- Nagyon szívesen! Fölösleges lett volna szegény párát még egy körre rábírni, meg amúgy is... Gondoltam tényleg fontos lehet neked, úgyhogy elkértem.- mondtam, miközben egy halvány vigyor jelent meg az arcomon. Jó érzés kerített hatalmába, azt gondoltam, hogy jót cselekedtem ezáltal. Mellesleg, örömömet leltem, hogyha tudtam segíteni az embereknek valamiben, olyankor kicsit mindig megnyugodott a lelkem, hacsak rövid időre is. Ahogy jobban Zel arcára néztem, mintha egy kevéske csalódottságot véltem volna felfedezni azon. Mi lehetett ennek az oka? Nem tudtam rájönni, ám biztos voltam az igazamban, hiszen kellőképpen ismertem már a legjobb barátomat, tudtam, mikor nyomta valami a lelkét. Ritka alkalmak voltak az olyanok, amikor rákérdeztem mások fájdalmára, én ugyanis próbáltam felvidítani őket ezekben az esetekben.
- Cheng már megint nem csengetett.- súgtam oda neki ostoba arccal, majd egy halk kacagást ejtettem meg, megkísérelve ezzel kicsit visszazökkenteni lakótársamat az öröm mámorába.
- Persze, nyugodtan bontsd ki Ismira, előttünk nem kell titkolózni! Na, nem mintha tolakodóak lennénk, vagy ilyesmi, csak izééé... Érted?- döntöttem oldalra a kobakokat, miközben belekavarodtam a saját magyarázkodásomba. Ez kicsit égő lehetett, nem sokszor esett meg velem hasonló, viszont hirtelenjében semmi más nem jutott eszembe. Nem telt bele sok idő, mire a leányzó kiejtette kezéből a fehér papírost, mire rossz előérzetem támadt. Valami nagyon nem volt rendjén, s amikor lejjebb hajoltam, hogy szemügyre vegyem az eltaszított levelet, minden világossá vált. Lassan emeltem kezemet az arcomhoz, majd beledörzsöltem ujjaimmal a szemhéjaimba.
~ Te jó ég! Hogy lehettem ekkora idióta?~ futott át az agyamon a gondolatfoszlány, mialatt egy óriási sóhaj hagyta el a számat. Úgy éreztem, részben miattam volt ez az egész szituáció. A levél egy gyászjelentés volt, csupán ennyit tudtam kibogozni belőle, amikor gyorsan rápillantottam. Ez is elég volt hozzá, hogy elképzelhessem, mekkora fájdalom sújtotta azokban a pillanatokban Ismira szívét. Kinyitottam íriszeimet, az irományba feledkezett hölgyre tekintettem, kinek szemeiből gyémántként csillogó könnycseppek csordogáltak, meglehet, fájóbbak, mint találkozásunk napján. Tanácstalanul fordítottam fejemet a vízidomár cimborám irányába, aki Ismira mellett ült, ezért nagy valószínűséggel már ő is beleavatódott a rossz hírbe, amit a lánnyal közölt az az átkozott levél. Nem tudtam megszólalni, nem bírtam reagálni. Némán, tehetetlenül figyeltem az eseményeket. Végül a tűzidomár lány befejezte az olvasást, azután mellé ültem, és megsimítottam a lányt. Biztos voltam benne, miszerint Zelnarak is együtt érzően fogja kezelni a helyzetet.
- Sajnálom Ismira! Ha tudtam volna... Részvétem!- mondtam lágy hangon. Nem hagyhattuk egyedül őt ilyen helyzetben, mert a magány ezekben az időkben az ember leghatalmasabb ellensége volt. Úgy éreztem, nem volt azzal semmi baj, hogyha kiadhatta magából a fájdalmat, mert olyan emberekre lelt bennünk, akik támogattuk szeretetünkkel. Gyötört a bűntudat, ám egy szinten helyesnek is véltem a történteket, elvégre ebben az esetben a lánynak nem egyedül kellett szembenéznie a szomorú tényekkel.

Tárgy: Re: Zelnarak és Soren albérleti lakása Szer. Feb. 27, 2013 9:54 am

~Üdvözlet, barátaim~

Az elmulasztott szerelmi vallomás, ismételten egy súlyként lógott szívemen, mely a lelkemet a mélység felé húzza. A legjobb barátom adta át az ismeretlen eredetű levelet a leányzónak, ki egy kis megvárattatással válaszolt kérdésembe.
- Na, igen gondolom megint csak mondta a magáét, mint általában. Én már néha legszívesebben rácsapnám az ajtót… annyi biztos, hogy eltanulta a fecsegés művészetét az öregjeitől. – jelentettem ki, s utolsó szavaim végén pedig mosollyal nyugtáztam mondanivalómat. Az Ismira át is vette a borítékot a felé nyúló kezekből. Kíváncsian méregettem a borítékot, arra számítva, miképpen már külső burkáról belső tartalmára is megfejtést lelek. A kíváncsiságomat Soren egyik szóvicce törte meg és azzal együtt kissé melankolikus hangulatom is egy időre szertefoszlott. A szőke hajú szépség udvariasan megkérdezte tőlünk, miszerint zavar-e minket a tevékenység, melyre készül.
- Engem se zavar a dolog, és amúgy se vagyunk pletykások, akik mindent kikotyognak. – biztosítottam én is vendégünket a cselekvése helyességéről. Hirtelen a papír halk gyűrődését lehetett hallani a padlón, melyet annak leesése idézett elő. A földön heverő élettelen tárgyra tekintve rögtön tudatomra jutott, hogy a hófehér borítékot egy sötét hír feketítette be. A lány tekintete teljes kétségbeesés jeleit mutatta ki, még ha a mimikája rezdületlen is maradt. Akaratlanul is az a vészterhes idők jutottak az eszembe, amikor a sors elragadta tőlem családom pótolhatatlan tagjait. Én is ilyesfajta levelet kaptam a rendőrségtől, amint kinyilvánították édesanyám, és apám halálát. Könnyeimet vissza próbáltam tartani, de akaratom ellenére is egy két könnycsepp legördült arcomon. A sírásomat szégyenként fogtam fel a gyengébbik nem jelenlétében és szomorúságom jeleit kimutató arcvonásomat néhány pillanatra a szoba ajtaja felé fordítottam. Kicsit összeszedve magam, arcomat megtörülve kézfejemmel, ismét a két ismerősök felé fordultam.
~ Szegény Ismirának, hogy elronthatta ez a hír a napját. Sajnos néha igazságtalan velünk szemben sors. Hirtelen a hölgyemény elkiáltotta magát a második levél olvasásakor. Olyan volt ez, mint valami szomorú természeti jelenség. A leány menydörgéshez hasonló kiabálását a zokogó könnyzivatar kísérte. Néha csak tehetetlenül fogtam a fejemet, hiszen még nem tudtam eldönteni, miképp segíthették szegény párán. Lakótársam íriszeiben is fel véltem fedezni a sajnálatot a szőkeség iránt, de ős se moccant, se szólt. A barátom zökkentett ki a cselekvésképtelenségből, mialatt leült a vendégünk mellé, s elkezdte simogatni, majd kinyilvánított a részvétét. Ismirának fejét próbáltam egy határozott mozdulattal a vállamra helyezni, mialatt kezeimmel finoman átöleltelem. A cselekedetemmel lelki és fizikai támaszt nyújtva a megtört szívű tűzidomárnak.
- Őszinte részvétem! Tudom milyen lesújtó egy ilyen hírt hallani. Csak szólj, ha valamiben segíteni kell ezekben az időkben. – próbáltam vigasztalni a vendégünket. Néha egy két könny közepette én is a leány vállaira hajtottam fejemet. Igaz szomorú pillanat volt ez, de mégis olyan jó érzéssel töltött el a szőke hölgynek közelségében. Ismirának az ölelése alatt az idő számomra megállni készült. Néha egy csók gondolata fogalmazódott meg fejemben, de nem mertem kihasználni Ismira gyenge pillanatát, még hogyha nagyon is vágytam a dologra.

» Zelnarak vs. Soren
» Zelnarak
» Zelnarak
» Jirou vs. Zelnarak
» Soren