Név: Ryoshi Izuna
Nem: Férfi
Kaszt: Kivételes/ Növényidomár
Kor: 20
Kinézet:
Igen magas, erős testalkatú férfi. Hosszas, fehéres haja általában arcába lóg. Vakítóan világos kék szemét nem nehéz elfelejteni. Hosszú, galléros bőrkabátot visel, valamint kesztyűt. A sötét köpeny alatt egy kapucnis, fekete pulóvert visel. Testén több helyen található sérülés, maradandó sebhely, melyet még apjától kapott fiatalkorában.
Személyiség
Csendes, magabiztos jellemmel bír. Az évek során megtanulta, a túlélés az egyetlen lehetőség, hogy életben maradjon. Ehhez fejlődnie kell még sokat, azonban testvérével, Kazuyaval jó úton haladnak. Apja bántalmazásai során megedződött, sebhelyei mindig emlékeztetni fogják őt, hogy a gyengék elbuknak ebben a világban. Az erősök maradhatnak életben. Testvérén kívül nem sok emberben bízik, a beszélgetéseket is inkább kerüli, csak végszükségben hajlandó tárgyalni. Számára a jó és a rossz oldal egyforma, nem fogadja el a két oldal határát, így nem is kategorizálható be sem jónak, sem rossznak. Egy sajátos rendszert alakított ki, melyben saját maga dönt, ki a jó és ki a rossz.
Felszerelések
Egy kard a hátán, némi pénz
Előtörténet
Két fiú feküdt a szobában. A ház ablakai töröttek voltak, a hideg, téli szél befújt, végigsüvítve a kis szobában. Hideg hajnal volt, a vékony takaró nem védte őket a természettől. Kazuya felkelt, majd rakott néhány fadarabot a tűzre, mely egy ideig melegítette a szobát. Kazuya elindult, hogy reggelit szerezzen számukra. Hosszú, kemény idő volt. És hideg…
20 évvel ezelőtt
Ba Sing se
- Gratulálunk, ikrei születtek. Mindketten egészségesek – szólt a nő, aki a két fiút anyjuk felé emelte. Édesapjuk kinn nézte végig, hallgatta a gyerekek sírását, látta az anyjuk könnyeit. Karjaival átkarolta a két, fehér hajú fiút, kik abbahagyták a sírást. Ekkor nyílt az ajtó, a magas, erős férfi besétált, majd átölelte az ágyon fekvőket. Boldogak voltak.
A gyerekek egy átlag családban nőttek fel, szeretetben, melyet anyjuk nap, mint nap megadott. Sajnos édesapjuk munkahelyi problémákkal küszködött, rengeteget dolgozott, így keveset tudott a családjával tölteni. Ám mindvégig arról ábrándozott, ha elegendő pénze lesz, otthon tud maradni, és fiait idomításra taníthatja.
Egy nap azonban az életük megváltozott. Az átlagos kiscsalád élete pokollá változott. Édesanyjuk egy súlyos betegségben meghalt, melynek édesapjuk idegrendszere látta a kárát. A férfi, habár magas és erős volt, mindig önbizalommal teljes mosollyal járt, összetört, lefogyott, és megtört világában már csak két fia maradt. A két fiú, kikben az idomítás jövőjét látta. Az anya halála után, melyet a fiúk még nem érthettek meg igazán, hisz alig múltak 5 évesek, a fiúk élete megváltozott. Édesapjuk jelleme napról napra változott, és nem a jó irányba. Egyre többet maradt otthon, kimaradt a munkahelyről, elhanyagolta a családot, valamint egyre több üres üveget hagyott maga után. Habár ez az állapot átmenetinek látszódott, egy ideig…
A két fiú ekkor már iskolás volt. Szerettek bejárni, legalábbis mikor mehettek, az első években még minden jól és zökkenőmentesen haladt. Aztán ahogy teltek az évek, és a két fiú még mindig csak két emberi tulajdonságokkal megáldott személy volt az apjuk szemében, egyre többet vette őket ki az iskolából, úgy érezte, ostobaság, és időpazarlás a fiúkat iskoláztatni, mikor a legfontosabb az, hogy minél erősebbek legyenek, és végre idomítani tudjanak. Ám egyik testvér sem volt képes sem az apjuk föld elemére, sem az anyjuk víz elemének idomítására. Az apjuk ezen belső harca teljesen kikészítette, elvesztette a maradék eszét, majd otthagyta a munkahelyét, egész nap csak ivott.
A két fiú is egyre többet hiányzott az iskolából. Még az elején tudták titkolni a kimaradás okát, gyakran hazudták azt, hogy betegek, mikor semmi bajuk nem volt az egészségükkel.
Egy nap iskolából hazamenet az apjuk részegen feküdt a nappaliban. Mikor benyitottak, a férfi felkelt, majd üvöltözve, átesve a bútorzaton a két fiú elé állt, majd büdös szájával fenyegetni kezdte őket.
- Hjja mooust nem idddomítotok nekhem földet, akkhor érezhétek haraghom *hükk* - majd övét elővette és Kazuyara csapott. A fiú felüvöltött, majd a földre esett. Izuna apjának erős karjaiba kapaszkodott, kérlelve üvöltötte, hagyja abba, mikor egy hatalmas pofont kapott, mely a falnak repítette. A két fiút aznap igen elverte a részeg apjuk.
Másnap az iskolában ezeket a sebhelyeket nem tudták takargatni, ám tanáruk előtt némák voltak. Tudták, ha most beköpik apjukat, attól csak rosszabb lesz otthon.
Az iskolai évüket egészen 17 éves korukig végezték, időközben apjuk gyakran verte őket otthon, Izuna kezét egy alkalommal el is törte. Mivel meg kellett élniük valamiből, de legalább a temérdek alkoholt fizetni kellett, apjuk ismét munkába állt. Egy üzemi balesetben halt meg. Talán áldás volt, vagy átok, de a fiúk aznap este nem remegve, rettegve mentek haza. Magukra maradtak. Az iskolát otthagyták, majd eldöntötték, hogy átköltöznek Köztársaság városba, ahol pénzt fognak keresni, dolgozni fognak.
3 évvel korábban
Köztársaság város
A két fiú egy karavánnal sikeresen eljutott Köztársaság városba. Habár szabadnak érezték magukat, gyorsan meg kellett tanulni, a városi élet fele olyan jó és könnyű, mint amennyire mondják. Munkát szereztek, alkalmi munkát, mely annyira volt elég, hogy kihúzzanak egy-két napot. Egy régi, elhagyatott épületbe költöztek be, ahová berendezkedtek, minden fontosat magukkal hoztak otthonról. Egy kis asztal, néhány takaró, matrac, valamint élelem. Ez mind, amit magukkal tudtak hozni. Szegények voltak, éheztek, a nyomornegyed egy kis utcájának lakásában éltek.
Majd végre a sors kegyességéből, vagy a puszta szerencséből adódóan találtak munkát. Kazuya-val együtt gyárban dolgoztak két éven keresztül. Habár a munka nehéz volt, a pakolástól fájt mindenük, de legalább minden este került egy csekély élelem az asztalra. A ház kitört ablakait is bedeszkázták, mely egy bizonyos szinten megóvta őket a tél hideg estéin.
Egy régi, kopott kályhát talált a fiú egy nap, hazavitte, otthon pedig kikupálták. A kályha pedig megóvta őket a természet zord támadásaitól.
A két fiú éppen 18. születésnapján azonban valami olyan történt, amely gyökerestül megváltoztatta az életüket. Szombat reggel kezdődött az egész. Kazuya a városba indult, kora reggel, hogy némi pénzt szerezzen, kolduljon. A kandalló mellett fekvő fiú csörömpölésre kelt fel. Lassan felkelt, majd óvatosan a hang irányába sétált. Betörtek hozzájuk. Egy férfi rámolta éppen ki a hűtőjüket. Egy kard volt a hátán. Izuna remegő kezeivel egy tányért vert le, melyre felfigyelt a férfi, fejét felé fordítva. Kardját előhúzva a fiú felé indult. Izuna kirohant a házból, a férfi követte őt. A ház mellett fa gyökerében azonban a szegény fiú átesett. A férfi fölé állt, kezét a magasba emelte. Tudta, hogy a fiút megölheti, hisz senki sem élt a közelben, senki sem hallotta volna kiáltását. Ezzel a fiú is tisztában volt. A kar a magasból hirtelen lecsapott. Izuna szemeit behunyta, kezét pedig maga elé rántotta. És csak várt. Várta, hogy eljöjjön a pillanat, mely megszabadítja őt ettől a kegyetlen világtól. Talán ha meghal, vége lesz az egész szenvedésnek. De nem így történt. Néhány pillanat után a fiú hunyorogva kinyitotta szemét. A férfi ugyanott állt, felemelt karral. Azonban a fa, melynek gyökerei közt feküdt, vastag ága a férfi derekába állt, felnyársalta őt. A férfi meghalt, vér folyt a szájából. A fiú remegő testtel kelt fel a földről, ekkor eszmélt rá, ezt ő tette. A férfit lehúzta az ágról, majd bevitte a házba, elvégre egy hulla feltűnő lett volna. Mikor Kazuya hazaért, elmesélte, mi történt vele. Meglepetésére, a testvér is aznap fedezte fel különleges képességét. Megbeszélték, ezt a képességet mind a ketten rejtegetik, féltek, ha kiderül, talán megvonják tőlük a munka lehetőségét.
Életük ily monotonon telt, míg egy nap megunták a mindennapok sivár színvonalát. Eldöntötték, hogy pénzhez fognak jutni, bármilyen módon. Erre a célra egy kis üzletet szemléltek ki maguknak. A kis üzlet korán zárt, és csak reggel 7 után nyitott ki. A környék elhagyatott volt, ám a boltban sokan megfordultak.
Izuna egy délután, délelőtti műszakja után betért az üzletbe, majd alaposan körbetekintett. A bolt nem volt olyan nagy, ám mégis sok drága értéket zárt a négy fal közé.
Még aznap este megtervezték a bolt kirablását.
Másnap műszakjuk után, késő este útjuk a bolt felé irányult. A fiú egy kendőt tekert arca elé, majd a földön található kövek egyikével betörve az ajtó ablakát, bejutottak. A kasszát teljesen kipakolták, valamint némi élelmet és italt is magukhoz vettek.
Ám mikor kiléptek, és a helyszín elhagyásába kezdtek, szerencsétlenségükre egy arra járó alakulat, fémidomárok, a város védelmezői rajtakapták őket, letartóztatták.
A két fiú összesen 3 hónapot ült a börtönben, mikor újra szabadok lehettek. A munkahelyükről kirúgták őket, így ismét koldultak. Keserves három hónap következett, koldulással, a túlélésért küzdve. Az életben maradás volt az egyetlen céljuk. Izuna nem bírta a várakozást, nem bírta a koldulást, az éhezést. Ekkor eszébe jutottak apja szavai. Csak azok maradhatnak életben, akik erősek. A gyengék elbuknak, eltapossa őket a világ. És ők is gyengék voltak, még. Gyengék, hisz az élet óriási mókuskerekében játszottak napról napra, nem is sejtve, vajon meddig forog a kerék, és mikor dönt úgy, hogy elfáradt, leáll, abbahagyja. Ezt az időt Izuna nem akarta megvárni. A Nyomornegyedből minden nap kifutott a várás szélére, ahol egyedül volt, nem zavarta őt semmi. Napról napra edzett, gyakorolt. Képességét a mai napig nem tudja, miként hozhatta elő, azóta nem sikerült olyan komoly eredményt elérnie. Hiába edzett fák közelében, azok nem mozdultak. A fiú elszántan edzett, próbálta érezni a földben levő növényeket. Gyakran csukott szemmel állt, próbálta érezni a növényeket, ezáltal mozgatni azt. Fél év kemény gyakorlásba telt, miközben éhezett és koldult, mire képes volt az erdők fáinak kisebb gyökereit, valamint a földből kinövő virágokat mozgatni. A fél év alatt a fiú odáig edződött, hogy képes volt a földből kisebb virágokat kinöveszteni, valamint mozgatni. Ezen képességét a lopásokra összpontosította.
Egy napon az erdőben bujkált egy fa lombjában, várva, hogy arra jöjjön az áldozata. Egy idősebb férfi volt az. Minden egyes ujját aranygyűrű díszítette, valamint nyakából is igen mutatós nyaklánc csillogott a napfényben. A fiú arcát egy sállal takarta el, majd nekikezdett a rablásnak. A férfi hirtelen elesett, egy gyökérben, mely az imént nőtt ki a földből. A vékony gyökér hosszabbodni kezdett, mígnem elérte a férfi lábát, körbetekerve azt. Egy másik, közeli fa vékony gyökere is mozgásba lendült ez idő alatt, lefogva kezeit. A férfi kifeszítve feküdt a földön. Ekkor a fiú leugrott, majd levette ujjairól a gyűrűt, nyakából az ékszert, valamint a pénztárcájának tartalmát.
Boldogan tért haza, Kazuya is akkor ért haza.
- Bátyám, talán haragszol most rám, de ezzel a képességgel nem kell többé nyomorban élnünk. nézd – mutatta a rabolt zsákmányt. A két fiú tudta, képességük igen ritka, így titokban kell tartani, ha kitudódik, hogy két növényidomár él a városban, akik a képességükkel rabolnak, tudni fogják, hol keressék őket.
Jelen
A két testvér jelenleg a kis házban él, képességüket, mely szüleinek vérének keveréséből jött létre, a mai napig titkolják. Habár szegények és koldulnak, tudják, hogy képességük fogja őket megmenteni a haláltól. Hogy mikor? Nemsokára.
